másik perspektíva
https://ferodalma.blog.hu/2018/08/27/a_vampirkastely_es_a_gender_szelleme
"Külön tanulmányt érdemelnének a “balliberális” (valójában liberális) diskurzív stratégiák: az, ahogy az ellenzéki nyilvánosság megszólalóinak igen jelentős része saját állítólagos felsőbbrendűségét beszéli el osztálykódolt stilisztikai eszközökkel és a velük egyet nem értő “suttyó pórnép” mélységes, habár explicite gyakran ki nem mondott megvetése mentén. Ebben a közegben már annak is örülni kell, ha valaki nyíltan kimondja, hogy annyira megveti a vidéki embereket, hogy inkább leválasztaná Budapestet a vidékről, mert ritka erény náluk az őszinteség, legtöbbször csak implicit módon fejezik ki ugyanezt az attitűdöt. A kulturált haladó szellemiségűek vs. visszamaradott bunkó parasztok örökös liberális értelmezési keretének lényege, hogy ha őket valaki kritizálja, az csak egy maradi, ostoba gyűlölködő lehet, hiszen ők a jók, az univerzális igazság és erkölcsiség letéteményesei, punktum, ezt egy ezredmásodpercig nem jut eszükbe megkérdőjelezni. Az fel sem merül bennük, hogy az ő tevékenységükkel volna probléma és ha utálja valaki őket, az azért is lehet, mert amit művelnek, az undorító. Az ebben a felsőbbrendűsködésben a szép, hogy a kormány kultúrharcos provokációira rendre úgy reagálnak, hogy azzal bebizonyítják, hogy a kormánynál sokkal színvonaltalanabb módon képesek megragadni többek közt a kulturális és tudományos kérdéseket (ld. pl. kánon-vita vagy gender studies ügy). Ahogy a leereszkedő, lesajnáló stílusukban megszólalnak, attól minden épeszű ember undorodik, csak a többségnek nincs meg hozzá az eszközkészlete, hogy ezt pontosan megfogalmazza, de nagyon is tudja, hogy ez ugyan nem kell, akkor inkább bármi más. Amellett, hogy pokollá teszi azok életét, akik belekerülnek, azt tanultam meg az aktivista közeggel kapcsolatban, hogy ez a budai/belvárosi felsőbbrendűsködés az egyik oka (egyebek mellett) annak, hogy nem kellenek a többségnek a “progresszív” keretben tematizált ügyek, hiszen ez a leereszkedő, civilizálgató, moralizáló attitűd egyébként releváns ügyektől is elveszi a kedvüket.
"Külön tanulmányt érdemelnének a “balliberális” (valójában liberális) diskurzív stratégiák: az, ahogy az ellenzéki nyilvánosság megszólalóinak igen jelentős része saját állítólagos felsőbbrendűségét beszéli el osztálykódolt stilisztikai eszközökkel és a velük egyet nem értő “suttyó pórnép” mélységes, habár explicite gyakran ki nem mondott megvetése mentén. Ebben a közegben már annak is örülni kell, ha valaki nyíltan kimondja, hogy annyira megveti a vidéki embereket, hogy inkább leválasztaná Budapestet a vidékről, mert ritka erény náluk az őszinteség, legtöbbször csak implicit módon fejezik ki ugyanezt az attitűdöt. A kulturált haladó szellemiségűek vs. visszamaradott bunkó parasztok örökös liberális értelmezési keretének lényege, hogy ha őket valaki kritizálja, az csak egy maradi, ostoba gyűlölködő lehet, hiszen ők a jók, az univerzális igazság és erkölcsiség letéteményesei, punktum, ezt egy ezredmásodpercig nem jut eszükbe megkérdőjelezni. Az fel sem merül bennük, hogy az ő tevékenységükkel volna probléma és ha utálja valaki őket, az azért is lehet, mert amit művelnek, az undorító. Az ebben a felsőbbrendűsködésben a szép, hogy a kormány kultúrharcos provokációira rendre úgy reagálnak, hogy azzal bebizonyítják, hogy a kormánynál sokkal színvonaltalanabb módon képesek megragadni többek közt a kulturális és tudományos kérdéseket (ld. pl. kánon-vita vagy gender studies ügy). Ahogy a leereszkedő, lesajnáló stílusukban megszólalnak, attól minden épeszű ember undorodik, csak a többségnek nincs meg hozzá az eszközkészlete, hogy ezt pontosan megfogalmazza, de nagyon is tudja, hogy ez ugyan nem kell, akkor inkább bármi más. Amellett, hogy pokollá teszi azok életét, akik belekerülnek, azt tanultam meg az aktivista közeggel kapcsolatban, hogy ez a budai/belvárosi felsőbbrendűsködés az egyik oka (egyebek mellett) annak, hogy nem kellenek a többségnek a “progresszív” keretben tematizált ügyek, hiszen ez a leereszkedő, civilizálgató, moralizáló attitűd egyébként releváns ügyektől is elveszi a kedvüket.
Az, akit folyamatosan passzív-agresszív, fölényeskedő stílusban vegzálnak, ha nem képes magáévá tenni ezt az összeszorított foggal, nyájaskodva alázó stílust és ezzel visszaválaszolni, azt ez a közeg előbb-utóbb kikészíti. Amikor pedig kihoznak valakit a sodrából és ordít vagy elküldi őket a fenébe, akkor persze hátradőlhetnek és azt mondhatják, hogy na ugye megmondtam, ezek ilyenek, civilizálatlan magyarok/agresszív bántalmazók/frusztrált szerencsétlenek/mentálisan betegek/gonoszok/mindig is jobboldaliak voltak, vagy sajnálkozva pszichológusért kiálthatnak. Erre is mennek ki a szurkálódásaik: a kifárasztásra. Azokat csinálja ki ez leginkább, akikben van őszinteség és egyenesség, akik nem tudnak ehhez a passzív-agresszív, a polgári habitusával fölényeskedő közeghez alkalmazkodni.
Vámpírkastély-díjas az is, ahogy pár velünk elméleti szinten egyetértő aktivista reagált a minket ért támadásokra: elvárták volna, hogy csendben, szentként tűrjünk, miközben bűncselekményeket követnek el ellenünk, a budai etikettnek megfelelően beszéljünk, és nyolc fős privát facebook csoportban ne írjuk le, mennyire elfogadhatatlan, amit velünk művelnek gusztustalan emberek. (Igen, vannak gusztustalan emberek, és az aktivizmusban igencsak felül vannak reprezentálva.) Hiszen ha dühösen szólalunk meg, akkor veszélyeztetjük azt az áldozati pozíciót, amit ők akarnak ácsolni maguknak, és úristen, mi lesz, ha nem a liberális nyilvánosság szabályai szerint szólalunk meg, az fogja kihúzni a talajt a lábuk alól. Rettenetes nagy problémák ezek, hogy mit fognak gondolni majd a nőjogokról, miközben én azt látom, hogy épp a budai karótnyelt, dogmatikus stílus az, amitől a legtöbb ember menekül. Talán ez volt a legfontosabb tapasztalásom a vámpírkastélyban: a partvonalon álltak emberek, akik kedélyesen elnézték, hogy vásárra viszem a bőröm, nem avatkoztak közbe, amikor éveken át rágalmaztak, de azért onnan osztották az észt, hogy hogyan kéne minderre reagálnom. Tegyem magam céltáblává azzal, hogy “párbeszédet” folytatok a vámpírkastéllyal (hiszen el kell felnőtt embereknek magyarázni, hogy a pénisz férfi szerv, a vagina női szerv), és kedvesen mosolyogva viseljem el, hogy megszállott emberek minden eszközzel tönkre akarnak tenni. Az észosztók közt voltak olyanok, akik tudták volna az intézményeiket és a kapcsolatrendszerüket arra használni, hogy ne két ember vigye el a balhét, de inkább az én kemény munkám gyümölcsét learatva pozicionálták magukat “szalonképesen rendszerkritikusként”. Olyan súlyos határátlépések történtek, amiknél közbe kellett volna lépni, legkésőbb az mno-s cikknél, de valójában sokkal korábban, és pláne nem lett volna szabad arra biztatni minket, hogy tűrjünk és kussoljunk. Ha nem a velünk szembeni tisztességből, akkor azért, mert épp eléggé a béka segge alá silányították a nyilvánosságot, és ennek határt kellett volna szabni."
