A kultúrharc legmélyebb bugyrai- avagy bocsánatot kértem és kérek csak, és kizárólag saját magamtól!

 online itt  Pippa Norris 2020–21-ben megfogalmazott állításával szemben – miszerint a politikai hovatartozás nem játszik szerepet, tehát az eltörlés nem jobb- vagy baloldali jelenség – amellett érvelek, hogy a kollektivista ethosz nak, a részvételiség kiterjesztésének, a politika és kultúra közötti határ elmosásának igenis van szerepe az eltörlésekben. Ez a dinamika jól megfigyelhető abban a folyamatban, ahogyan a művészet közösségi jellegét instrumentalizálják. Az eltörlés a legszélsőségesebb megnyilvánulása annak a kihasználásnak, amire „a művészet közösségben születik” mondat talán a legjobb példa. A kísérleti művészettel foglalkozó, alternatív közösségeknek valójában mindig is nagyon magas belépési küszöbje volt: folyamatos kreativitásra, a tagok közötti kölcsönös bizalomra és támogatásra volt szükség. A rendszerváltás előtti Magyarországon – és még sok helyen – ezek a körök néha kifejezetten misztikus gyakorlatokat folytattak, mint például a szívcsakranyit...

 Ennek a sztorinak a folytatása. Röviden az történt, hogy jelentkeztem egy konferenciára, ahol elsüllyesztették a jelentkezésem, aztán amikor ezzel lebuktak akkor megfenyegettek. Panaszt tettem a BME etikai bizottságánál, és nekem adtak igazat.  A lényeg:  A diszkriminatív döntéshozatalban való részvétel a fentebbieket jelenti. A vezetői pozícióval való visszaélés azt jelenti, hogy a tanszékvezető eszkalálta ezt, azzal, hogy levélben átadta a szerveżők blöffölő fenyegetőzésést, amin rögtön átláttam, annyira abszurd volt. Konkrétan ez volt a levele nekem (a korábbi posztból idézve):   Mi is volt ennek a valóságalapja, mit takar a "kiemelt biztonsági intézkedések"? Az etikai bizottság határozatából kiderül: A határozat leírja, hogy hatósági intézkedés látszatát keltették, miközben nem történt hatósági intézkedés. Ezen gúnyolódni már-már a low hanging fruit. Nekem ciki. Bónusz: az üggyel kapcsolatos adatigénylésemból az derült ki, hogy nem keletkezett semmilyen do...

Jelentkeztem egy a konferenciára, aminek a témája az autonómia. Még arra se méltattak, hogy válaszoljanak, ÉS AZ EGÉSZNEK NINCS PROGRAMJA EGY HÉTTEL A DZSAMBORÍ ELŐTT. Annyira meglepődtem azon a megközelítésen, hogy pont egy konferencián ötletelik össze hogyan kell autonóman működni, hogy jelentkeztem. Gyanús lehetett volna már az is, hogy Február 15 volt a határidő, Január 23-i dátummal kiadva a felhívás . Csak a litera.hu felületen, (meg gondolom közösségi médián). Az feltűnt, hogy a blogom rezidense Patakfalvi Czirják Ágnes a szervezőbiztottságban. Valaki, aki olyan élvezettel, olyan mániásan, olyan bizarrul hatalmaskodott, csak mert látott pár Facebook és Tumblr posztot, hogy több posztban szerepel ezen, a (cancelelésekkel, hálózati visszaélésekkel, tekintélyelvűséggel foglalkozó) blogon. A valódi hozzájárulása a társadalomtudományhoz. Soha, sehogy, semmilyen formában nem reagált az én elemzéseimre. Az, hogy csapatba verődve akartak megfélemlíteni, és áldozatot fabirkálni magukbó...

EPISZTEMOLÓGIAI SZUVERENITÁS: A tapasztalati tőke integrációja Dr. Bajusz Orsolya szakmai nyilatkozata a 2026/27-es kutatási ciklushoz A „Captured Avant-Garde” (Elfogott Avantgárd) projekt nem csupán elméleti absztrakció, hanem egy évtizedes, mélyen rétegzett megfigyelési folyamat eredménye. Pályafutásom korábbi szakaszaiban sokszor helyezkedtem el a hálózati feszültségvonalak metszéspontjában, hogy belülről vizsgálhassam a szubjektivációs gépezetek és a rituális kirekesztés mechanizmusait. 1. A részvételi megfigyelés korszaka A 2010-es évek második felében végzett tevékenységem – melyet a korabeli digitális zaj gyakran félreértelmezett – valójában a hálózati kohézió és az áldozati dinamikák élőben végzett elemzése volt. Az akkori interakciók és az azokat követő csoportdinamikai reakciók szolgáltatták a primer adatokat, inspirációkat a későbbi PhD-kutatásomhoz és a jelenleg futó nemzetközi projektjeimhez. Minden korábbi diskurzus, amelyben részt vettem, ma már mint archiv...

UPDATE- 2026-os kontent a végén    Vagyis a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye, aminek elviekben én is tagja vagyok. Akkor láttam őket utoljára, amikor kb. egy éve, 2018 novemberében rendeztek nekem egy közösségi pellengérre állítást, mégpedig a „TEM jövője” menüpont alatt. A körülbelül 25 vagy 30 tagból 7 jött el, és három órán át próbálták megtörni az akaratom, bűntudatot kelteni, fegyelmezni, csicskítani (látható mekkora sikerrel), mégpedig azért, mert jelentettünk egy plágiumbizottságnál egy plágiumsorozatot, és mert a német szocdem alapítvány (Friedrich Ebert Stiftung) pénzét osztogató zsebmachiavellinek(Kováts Eszter) azt mertem mondani, hogy betelt a pohár, és (rendkívüli fenyegetésem szó szerint idézve) „rohadj meg, ahol vagy”. Ahogy ez lenni szokott, volt két résztvevő, akiknek fogalma sem volt az egészről, és látszott rosszul vannak. Aki korábban arról okoskodott nekem, hogy a blogom nem elég tudományos, az most egy plágiumsorozat jelentésén keserge...

 Konkrétan ekkora, de ekkora legutolsó intellektuális silányság van a moralizáló máz alatt. Antoni Rita, az első és eredeti cancelelő egy olyan ember nem kreditált, sajátként bemutatott anyagával parádézik egy városi sétán, akit ő "közveszélyes elmebetegnek" nevezett, mégpedig valami olyanért, amihez foghatóan kreatívat soha életében nem fog csinálni. Ennyire semmi kreativitásuk, hogy egy általam kb. hasraütésre kitalált koncepcióval meg egy nemtom pár hét alatt összeírt forgatókönyvvel parádéznak – tíz év múlva is. Bele se raktam a portfóliómba, nekem annyira nem nagy szám. Az én elhullajtott morzsáimból nagyzolnak. Erre megy ki az összes „cancelelés”: tudjon a tehetségtelen ember is fontoskodni és nagyzolni. Ennek az extrém kiteljesedése „a szerző halála”, amikor elkezdik valakinek a személyét támadni. Egy folyamat kiteljesedése, a teljes és végső kihasználás. Nekem soha nem kéne semmi, amit bárki írt, aki ezen a blogon van. Jézusom, a gondolattól is undorodom. Ennyire hit...

Ziegler Dezső Tamás – Bajusz Orsolya (szerkesztők) A hálózatok árnyoldalai - Autoritarianizmus napjainkban Kötetünk célja, hogy kritikusan reflektáljon a hálózatosodott kollektivitás, a szakmai és egyéb érdekalapú hálózatok napjainkban tapasztalható felértékelődésére, valamint a hálózatosodásra épülő működési módokra. A hálózatépítéshez gyakran társul pozitív kép, azonban ez a feltételezés sok esetben téves. Az érdekalapú hálózatok működése ugyanis sok esetben a konformizmus erősödését, a kritikai hangok elnyomását, és az eltérő véleményekkel szembeni szellemi hadjáratok kiéleződését eredményezi. E folyamatok nem ritkán szakmai ellehetetlenítéssel, illetve a másként gondolkodók marginalizálásával járnak együtt. Ezt a jelenség – melyet a digitális médiában és az ezzel összefonódó hálózatosodásban tapasztalunk – a tekintélyelvűség és az abból eredő erőszakos mechanizmusok új formáit hozta magával (például a cancel culture-nek nevezett csoportpszichózist). Míg korábban az ilyen jelenségek...