A kultúrharc legmélyebb bugyrai- avagy bocsánatot kértem és kérek csak, és kizárólag saját magamtól!

UPDATE- 2026-os kontent a végén    Vagyis a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye, aminek elviekben én is tagja vagyok. Akkor láttam őket utoljára, amikor kb. egy éve, 2018 novemberében rendeztek nekem egy közösségi pellengérre állítást, mégpedig a „TEM jövője” menüpont alatt. A körülbelül 25 vagy 30 tagból 7 jött el, és három órán át próbálták megtörni az akaratom, bűntudatot kelteni, fegyelmezni, csicskítani (látható mekkora sikerrel), mégpedig azért, mert jelentettünk egy plágiumbizottságnál egy plágiumsorozatot, és mert a német szocdem alapítvány (Friedrich Ebert Stiftung) pénzét osztogató zsebmachiavellinek(Kováts Eszter) azt mertem mondani, hogy betelt a pohár, és (rendkívüli fenyegetésem szó szerint idézve) „rohadj meg, ahol vagy”. Ahogy ez lenni szokott, volt két résztvevő, akiknek fogalma sem volt az egészről, és látszott rosszul vannak. Aki korábban arról okoskodott nekem, hogy a blogom nem elég tudományos, az most egy plágiumsorozat jelentésén keserge...

 Konkrétan ekkora, de ekkora legutolsó intellektuális silányság van a moralizáló máz alatt. Antoni Rita, az első és eredeti cancelelő egy olyan ember nem kreditált, sajátként bemutatott anyagával parádézik egy városi sétán, akit ő "közveszélyes elmebetegnek" nevezett, mégpedig valami olyanért, amihez foghatóan kreatívat soha életében nem fog csinálni. Ennyire semmi kreativitásuk, hogy egy általam kb. hasraütésre kitalált koncepcióval meg egy nemtom pár hét alatt összeírt forgatókönyvvel parádéznak – tíz év múlva is. Bele se raktam a portfóliómba, nekem annyira nem nagy szám. Az én elhullajtott morzsáimból nagyzolnak. Erre megy ki az összes „cancelelés”: tudjon a tehetségtelen ember is fontoskodni és nagyzolni. Ennek az extrém kiteljesedése „a szerző halála”, amikor elkezdik valakinek a személyét támadni. Egy folyamat kiteljesedése, a teljes és végső kihasználás. Nekem soha nem kéne semmi, amit bárki írt, aki ezen a blogon van. Jézusom, a gondolattól is undorodom. Ennyire hit...

Ziegler Dezső Tamás – Bajusz Orsolya (szerkesztők) A hálózatok árnyoldalai - Autoritarianizmus napjainkban Kötetünk célja, hogy kritikusan reflektáljon a hálózatosodott kollektivitás, a szakmai és egyéb érdekalapú hálózatok napjainkban tapasztalható felértékelődésére, valamint a hálózatosodásra épülő működési módokra. A hálózatépítéshez gyakran társul pozitív kép, azonban ez a feltételezés sok esetben téves. Az érdekalapú hálózatok működése ugyanis sok esetben a konformizmus erősödését, a kritikai hangok elnyomását, és az eltérő véleményekkel szembeni szellemi hadjáratok kiéleződését eredményezi. E folyamatok nem ritkán szakmai ellehetetlenítéssel, illetve a másként gondolkodók marginalizálásával járnak együtt. Ezt a jelenség – melyet a digitális médiában és az ezzel összefonódó hálózatosodásban tapasztalunk – a tekintélyelvűség és az abból eredő erőszakos mechanizmusok új formáit hozta magával (például a cancel culture-nek nevezett csoportpszichózist). Míg korábban az ilyen jelenségek...

 publikálva itt: https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/kome/article/view/7621/5972 I had no idea about the realities of a political movement, and it would have never crossed my mind to join one. I sought to make tactical media art, inspired by feminist literature. Together with a friend and other collaborators, through NGO funding, my first project was abortourism.com, a tactical media site showcasing the differences between reproductive healthcare policies and providing fictional travel packages for women in need of such healthcare. My co-author (a friend from art school, who nowadays runs a sustainable urban mushroom farm) quit as soon as we started to get involved with the media and NGO networks. As she told me, reflecting on that social milieu: “I thought I was getting into feminism, but that was hell.” It should have been a wake-up call. I did not quit but got involved ever deeper within this entangled network of lobbyists, journalists, pol...

Megrendelhető Az alábbi szöveg műfaja teóriafikció. A főhős fiktív, az alaphelyzet (formális és informális függések konkrét testet öltése) fiktív, de a leírt események a valóságon alapulnak, a szereplők szájába adott mondatok nagy részben elhangzottak, vagy leírta őket valaki. Összecopyzott facebook kommentek, médiában megjelent szövegrészletek, általam hallott beszélgetések. Az elméleti háttér természetesen valódi. A kulturális eseményeket illetően pontos forrásmegjelöléssel dolgoztam, leginkább a saját műkritikáimból. Ez a könyv dokumentum (éveken át próbáltam túlélni, majd értelmezni egy extrémül átpolitizált, függésekre épülő közeget) és kifejezetten egy strukturáló logika dokumentuma, de elsősorban módszertani problémák miatt írtam meg. A doktori kutatásom során vizuális szociológiai módszertant akartam fejleszteni, de rájöttem ez nem lesz soha ’igazi’ szociológiai módszertan – szerencsére, mert amit most szociológiának nevezünk a modernitás, racionalitás, méricsk...

 PDF, EPUB  egy kis részlet, ami illik erre a blogra : Maga a művészet mindig társadalmi kontextusban történt, és mindig társadalmi termék volt, hiszen még egy barlangrajznak is volt közönsége, és aki csinálta, arra hatott a közösség, amiben élt. Ami napjainkban új, hogy expliciten a hálózat a cselekvő. Sok éven át volt kiállítva múzeumokban és galériákban a bioinstallációk, absztrakt szobrok által reprezentált cselekvő hálózat, de egyszer csak elkezdett expliciten történni: emberek és nem emberek előtte is hálózatosodtak, de napjainkban felgyorsult, felerősödött ez a hálózatosodás, és ezzel együtt tűnik el az egyén, az egyéniség, az egyediség és az autonómia. Bár teljesen logikus, hogy a hálózatosodott kollektivitással együtt újfajta erőszakformák kerülnek előtérbe, szerintem senki nem számított például a nyilvános, digitális térbe kihelyezett lincselésekre. Az egyma...

Élnek még vajon? Szeretnék velük találkozni. Tudna valaki segíteni? Szokásos kontaktokon megtaláltok. https://en.wikipedia.org/wiki/Political_ponerology

Szerintem lassan teljesen világos mindenkinek, hogy a cancel culture-ként megnevezett közösségi médiás színjátékok nem szólnak semmiről, csak a hatalomszerzésről, és a konkrét erőszak, elnyomás, igazságtalanság ellen annyit érnek mint egy fél pár lyukas zokni. Amikor ez a jelenség elkezdődött, 2016 tájékán, én nem akartam elhinni, hogy igaz amit látok, hogy emberek aktívan tesznek azért, hogy áldozatként ismertessék el magukat. És tényleg nem ismer határt a telhetetlenségük, minden szalmaszálba kapaszkodnak, és verik a seggük a földhöz, és ripacskodnak egymás előtt.  Az antik mágia történetéről szóló könyvben olvastam, hogy egyes római szerzők szerint a fekete mágia alapja az irigység, és két módon lehet védekezni ellene. A nyitott tenyér az egyik, vagyis add oda amire irigyek. Aki azt mondta, ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel belehalt. Mártír lett. A másik védekezési mód a fascium, a fallosz. Lófaszt a pofájukba. Ezért van tabusítva az agresszió egy kizsákmányoló köze...

 A phd kutatásom, aminek a témája a tudománykommunikáció képen és részvételiségen alapuló, kortárs művészetre támaszkodó formátumai. A konklúzióban írok a cancel culture-ről, mint nyilvános rituáléról amely érzést kapcsol ideológiához, hasonlóan sok tudománykommunikációs eseményhez. itt Future research should explore the role of affective energies attached to ‘progress’ and the sense of superiority, in order to explore through what mechanisms ideology still retains its affective charge. Regarding my case studies, I suspect public rituals of science communication imbue ideology with sentiments and affects, but this should be investigated further with empirical accounts from other research sites.82 As I explored in Chapter 2.4 and Chapter 2.5, a substantial amount of research and invention has moved beyond a mechanical, Newtonian worldview and modernist notions of progress, yet due to complex economic and political interests, the public sphere is still structured alo...

An excellent conversation where media artist and scholar Orsolya Bajusz tells her story about how as an activist she was attacked and scapegoated by a social justice lynch mob and how she won the war against mass psychosis and authoritarianism. A critique of woke culture and political correctness and how to live in a post woke future. Orsolya Bajusz concludes by telling us: ‘Don’t be a doormat, don’t be a pillar saint!’.  https://www.youtube.com/watch?v=rbwrZpHSlkA https://open.spotify.com/show/164dztB5SKhJ6rrguHKYGK

Absztrakt Tanulmányomban a cancel culture és a cancelelés/eltörlés jelenségét járom körül. Esettanulmányokon (a londoni LD50 galéria „fasizmusa”, és a magyar Burda „pedofilbotránya”) keresztül mutatom be, az eltörlés hogyan válik vagy nem válik a cenzúra eszközévé, és ezen keresztül választ próbálok találni arra, hogy ezekben az esetekben ki a cselekvő (ki cenzúráz), és kit, mit, tehát milyen tágabb attitűdstruktúrák, intézményes viszonyok és átrendeződések kapcsolhatók a canceleléshez. Következtetésem szerint egyik esettanulmányomban sem egy adott kulturális terméket akartak cenzúrázni, eltörölni, annak bemutatását, terjesztését megakadályozni. A módszertanból fakadóan limitált következtetéseim szerint az eltörlés nem szakmán belüli leszámolások eszköze, hanem egyfelől szakmák átpolitizálódásából, egy tágabb hatalmi átrendeződésbe való bevonódásából fakad, másfelől morális regiszteren teremt l...

"RETURN TO THE FUTURE- art, culture and new media in Central Europe after the pandemic" "A médiatechnológia megváltozásával az érzékelés, az információ befogadása is meg- változott. Magyarán senki nem nézeget képeket a falon. A művészet kikerült az in- tézményeken kívülre, és sokszor a piacon kívülre is, ha nincs tárgyiasult produktuma. Ettől még művészet marad. Azt látom a legnagyobb dilemmának, hogy nincs te- repe a művészetnek, mert nincsenek határok. A járvány teljesen világosan megmu- tatta, hogy igen, a média belehazudik az arcodba, az NGO-szektor pedig kiterjesztett imperializmus. És a médiával és az NGO-iparral összeforrt a művészet (a művészet nem piacból finanszírozott szegmense) mint reprezentáció-ipar. Állami pénzek is vannak, pénz nélkül is van művészet, csak éppen ez egy hálózat. Együtt jártál velük iskolába, a rokonaid rokonai, együtt dolgoztál velük. És ráadásul a hálózatok kiter- jesztésére embereket foglalkoztatnak („párbeszédet kezdeményezni”). Vannak,...

Régóta akartam írni egy utolsó posztot, és kétszer is levettem, mert nem voltam elégedett. Most azt hiszem utoljára egy utolsó poszt. Röviden összefoglalva: történt egy gyilkosság. Az elkövető, aki felfüggesztettet kapott egy korábbi barátnője (és volt diákja) elleni erőszak miatt kutyát nem zavart az átmoralizált, permanens lincshangulatban őrjöngő belpesti közegben. Túl középszerű volt szakmailag, nem szúrta senki szemét. Én is ismerem, mégpedig a kultúrharc blog rezidense Patakfalvi-Czirják Ágnesen keresztül, akinek most az imázsát nem olyan pitiáner internetdrámák rontják, amiket például velem provokáltak ki, hanem a volt lakótársa-baráti társaságának tagja megölte a barátnőjét, és a holttestet egy szemeteszsákba csomagolva otthagyta egy benzinkúton. Ez a Patakfalvi őrjöngött nekem, hogy ÉN TÚL AGRESSZÍV vagyok, és órabérben idomíttassam be magam tűrni és kussolni. Mégpedig azért amit mindenkinek tennie kellett volna- istenigazából elküldeni a picsába a küldöldi politikai lobbik pé...