Reklám: Patkánykirály
Az alábbi szöveg műfaja teóriafikció. A főhős fiktív, az alaphelyzet (formális és informális függések konkrét testet öltése) fiktív, de a leírt események a valóságon alapulnak, a szereplők szájába adott mondatok nagy részben elhangzottak, vagy leírta őket valaki.
Összecopyzott facebook kommentek, médiában megjelent szövegrészletek, általam hallott beszélgetések. Az elméleti háttér természetesen valódi. A kulturális eseményeket illetően pontos forrásmegjelöléssel dolgoztam, leginkább a saját műkritikáimból. Ez a könyv dokumentum (éveken át próbáltam túlélni, majd értelmezni egy extrémül átpolitizált, függésekre épülő közeget) és kifejezetten egy strukturáló logika dokumentuma, de elsősorban módszertani problémák miatt írtam meg. A doktori kutatásom során vizuális szociológiai módszertant akartam fejleszteni, de rájöttem ez nem lesz soha ’igazi’ szociológiai módszertan – szerencsére, mert amit most szociológiának nevezünk a modernitás, racionalitás, méricskélés tudománya, tehát a világ már meghaladta. A kutatáshoz használtam módszertanokat, de csak egy pontig segítettek, és ami igazán számított az intuíció, a valahonnan, érthetetlen úton érkező, de aztán minden mást értelmezni segítő felismerés volt. A legnagyobb problémám az volt, hogy a tudományos kutatás logikája szerint az adott adatokból az adott módszertanokkal kell adott következtetésekig eljutni. Sokkal többet akartam mondani mint ami ’tudományos’, és ami számomra igazán érdekes volt azt egy külön ’spekulációk’ fejezetbe tudtam illeszteni. Ezzel egy időben folyamatosan azt láttam, hogy a kvantitatív kutatások a művészetet, irodalmat, politikai kommentátorokat követik, tehát olyan dolgokat bizonyítanak be kutatásokkal, amiket mások sokkal hamarabb észrevettek és megírtak.
A problémám akár általánosnak is mondhatnám: nyelvi fordulatnak a társadalomtudományokban vége, de az affektív fordulat, az érzés, érzet, tapasztalás fele fordulás során születő értelmezés nehezen objektiválható. Ha módszertant akarsz használni azt magadnak kell fejlesztened, és végső soron mindenki a saját terepén saját magára van hagyva – nincsen általánosan működő formula. Ahogy nem akartam objektiválni, nem akartam dekonstruálni, mert csak reprezentációt van értelme dekonstruálni, tehát olyan képet vagy más cselekvőt ami valami távollévő helyett cselekszik. Azt lehet dekonstruálni amit emberek konstruáltak, például a politikai játszmák a reprezentációért. Ezért ahelyett, hogy kutatóként különféle módszertanokkal metaforákat szednék szét és próbálnék valami objektív, általános érvényű dolgot kijelenteni, inkább metafórát alkottam (vagyis spontán módon eszembe jutott) – a patkánykirályt ami a társadalmit és a szomatikust, a zsigerit összekapcsoló függések rendszere. Egy absztrakt gépezet testekből és jelölőkből, amit érzés működtet. A struktúra amit láttam a függés volt, a kötőanyag a tekintélyelvűség, és azt írom le hogyan termelődött újra mind a függés mind a kötőanyag.
Emellett az önreferencialitást jeleníti meg, ahogyan az axiómák,
tételek és bizonyítások egyetlen halmaza sem lesz képes önmagára
hivatkozni vagy megmagyarázni önmagát. Ahogyan az önmagát leíróból
előíróba fordító, majd önmagát magyarázni akaró elmélet értelmetlen
visszacsatolási hurkokra bomlik. A leíró kritikai elméletből lett előíró
gyakorlat, amely valójában képtelen
a saját működésmódjának a kritikájára.
