A kicenzúrázott karanténnapló
Az FKSE tagok karanténnaplót írtak, és végül én is írtam egyet, de ki lettem cenzúrázva. Az Arte Tv, a Swedish Pen Association, kb minden létező 'baloldali' magyar média után most az FKSE kollektív gyomrát feküdték meg az olyan gondolatok, hogy nem kéne művészet címszóval a trilliószor levitézlett óbaloldalnak társadalmi munkában platformot ácsolni, és a politika közelsége alapjaiban mérgezi át a művészeti közeget.
Ez a napló szerintük személyeskedő- az hittem a napló személyes műfaj. Ha valakivel itt személyeskedek az saját magam. Semmi aránytalan, semmi igazságtalan, semmi aljas nincs ebben a szövegben, csak a liberalizmus politikafilozófiájának egyik atyja, Thomas Hobbes van rajtam kívül megnevezve, ja és (Theodor) Adorno és Orbán Viktor.
Akkor biztos elalélnának ha arról írnék könnyekig meghatottan, hogy x híres embert láttam maszkkal az arcán a Spárban, esetleg megtanultam zongorázni, felkutattam a családtörténetem, fermentált kajákkal, kicsi tárgyakkal és senki által nem olvasott könyvekkel is sikert lehetne aratni, de ehelyett én azt éltem meg és írtam le, hogy egy olyan közegben éltem ami hierarchikus és tekintélyelvű- büntetni, kiveti, tapossa a kompetens és autonóm embereket. Akkor jutalmaznak ha nyomorult vagy, ha hagyod magad, ha megy a polgári színház, az alá-fölé rendelődés perverz játszmái. Én boldogabb vagyok amióta nem szívják a vérem, és természetesen nem tudjátok a számat a szokásos trükökkel befogni. Évek kemény tanulságai, na az aztán "személyeskedés" "gyűlölködés" az, az, csak a szokásos. A képzőművészet nagy részben arról szól, hogy megtanul az ember nyilvános térbe vinni szubjektivitást. Kedves FKSE, várom (és természetesen publikálom) a részletes válaszotokat, hogy az én tapasztalatom a karanténról miért vállalhatatlan mint szubjektív tapasztalat, vagy miért nem ez a szöveg a megfelelő forma neki.
Legyen elég a reggelemből az első dolog, vagyis felöltözni.
Nézem a fogast- van egy csillagos fekete ruhám Londonból, van ez, az USA-ban vettem, krémszínű selyem, narancssárga, kék és fekete foltokkal, van aranyszínű megkötős ing, kreppelt zöld selyem szalaggal bambuszmintás selyemruha, ilyesmik. Tényleg szép ruhák, ízlésesnek is (ha az ízlés valami magas modernista kánon) mondanám őket. Én ezeket nem igazán hordom.
Nem arról van szó a ruháimra bárki beszólna, ma Budapesten kb mindenki azt vesz fel amit akar. Arról inkább, hogy nem mer az ember túl feltűnő, túl fényes, túl szép, túl érdekes lenni. Playing it down. Húzd össze magad kissebbre. Így is alig viseltek el, így is irritáltam őket, fekete farmerben meg szürke pólóban. Milyen élet ez, amikor azt várják az embertől, hogy legyen nyomorultabb? Ki akar így élni?
Leírhatnám miket csináltam a napokban- találtam egy vadon növő kaktuszt, távfutottam egy bükki faluba, rögtön fókuszcsoportot is szerveztem annyira megörültem, hogy embereket láttam egy vegyesbolt előtt ácsorogni, Kőbányán megettünk egy csomó cukrot aztán terepjáróval verettük a bökényföldön (csak Rádió 1-et hallgatok, Petőfin már a zenék hanghordozásától rosszul vagyok) ordibáltunk a CEU kollégium előtt, hogy isten óvja Orbán Viktort, felolvastunk az inkvizíciós könyvből, feljelentettem egy királynősködő instagrammert és szociológuskodtam a rendőröknek, szóval telik az idő. Igazából nem szeretném leírni hogyan élek, és nem is fogom, mert nem szolgáltatom ki magam az ítélkezésnek, a legalacsonyabb közös nevezőt megütni pedig undorít.
Az, hogy mit olvasok és min dolgozok az se írom le. Kit érdekelt valaha is? A Nick Land idézetek nem tűntek fel senkinek, de a polgári etikettet meg egybites libbant dogmákat akarták folyton számon kérni rajtam. Csak egy gladiátorjáték volt ez az egész, a vérszagra gyűltek körém a ‘baloldaliak’ ‘feministák’. Na jó, mégsem állom meg, és leírom, hogy a legnagyobb szennyt, a liberális politikafilozófia alapművét, Hobbestól a Leviathánt kezdtem el. Keresni akartam valakit, aki elolvasta (hátha én megúszom), és kiderült ki a legművelebb ismerősöm- Ági Miskolcról, akit egyszer a jelenlétemben leprolizott egy tudálékos budai faszfej. Bár kurvaanyázva küldtem volna el oda ahova való, udvarias tiltakozás helyett.
Amikor beütött a covid az USA-ban éltem, és már az egész előtt tudtam nem akarok ebbe visszajönni. Bármit, csak ezt ne. Ültem a kertvárosban a pálmafa alatt, és azon gondolkoztam, hogy akkor elemezzen, hogy ezen a képen mi konnotatív vagy denotatív? Mikor a saját ‘barátaim’ akartak eltaposni, kicsinálni, mégpedig puszta élvezetből? Megértettem Adornót, hogy a gonoszság valahogyan mindent értelmetlenné tesz. A tekintélyelvű emberekről amit írt minden tűpontos, átrágtam magam jó adag szociálpszichológia irodalmon, és néha mintha a saját blogom karaktereiről olvastam volna: “My mother was like that character in the Dickens novel who would knit and gossip in the front row at the foot of the guillotine while French aristocrats were having their heads chopped off. She was a completely conventional, gossipy, socially conscious, angry, hateful woman”.
Nagy részt blöff volt az egész kritikaiság ebben a közegben. Vérszívók voltak és vérbankok, senkit sem érdeklő képek a falon, nyomasztás. Szerintem átlag szerda este az ikeában több érdeklődéssel fordulnak a tárgyak felé mint egy TELEPes megnyitón. Amikor ávósokat beültettek kulturális intézményekbe akkor romlott el minden. Tekintélyelvűség, cselédmentalitás nem fér meg művészettel. A világ hülyesége volt aktivizmusnak képzelni, hogy naiv embereket ágyúgolyónak használnak a semmi valódi társadalmi bázist felmutatni nem tudó baloskodó gittegyletek. Az Aurórába a székeket egy intermédiás művésztelep során ácsolták. Ezért azt kéne kapniuk amit egy gimis tanár kapna, ha rajzórán a fideszes haverja vendéglőjét festetné ki a diákjaival.
Én a karantén alatt megkönnyebbültem a légüres térben, mert eddig sem volt levegőm.
Nem ott voltam ahol lennem kellett, és csak hergeltem őket, a szaros hierarchiaharcaikban a szemétdombon. Ezek a hülyék azt képzelték, hogy ugyanazt akarom amit ők. Én hülye pedig azt, hogy ők ugyanazt, amit én. Ha már Leviathán, Hobbes baromsága az is, hogy a tudás hatalom. Ezért kéne rejtegetni ha tudsz dolgokat, félni fognak tőled, mert azt hiszik hatalmat akarsz szerezni. Pedig aki örömöt tud a világból kapni nem szorul a szemétdombjaikra, nem foglalkozik hatalommal. Ha már Hobbes, a társadalmi szerződés (ide vonatkozó része) pedig az, hogy tettesd magad hülyének és akkor nem vakítanak meg büntetésből lényeglátásért. Viseld el a vihogásuk, a szemforgatásuk, a fontoskodásuk, a piszkálódásuk mintha nekik járna.
Azt akartam most írni, hogy soha, soha nem süllyedtem oda, hogy hülyének tetessem magam. De, sajnos igen. Intellektuális dolgokról nem kussoltam soha, ez igaz, de sokszor úgy tettem mintha nem venném észre, hogy a vérem szívják. Nem akartam látni milyen emberekkel vagyok körülvéve. Abszurd volt, mint az a helyzet, amikor a Gólyában mindenki itta a romlott bort- csak én adtam vissza, hogy bocs, ez romlott. Megkóstolta a csapos is, tényleg romlott volt, de senki mást nem érdekelt. Azon a gólyán a Gólya logóban MUNKÁSSAPKA VAN. Évek volt mire észre tudtam venni. Ezek az emberek kollektív pszichózisban élnek. Sok kortárs művészet tényleg olyan formaesztétikailag, hogy bárki leutánozhatja, de közben az igazság az, hogy vagy tud valaki gondolkodni (akár analitikusan akár kreatívan) vagy nem tud, vagy tudja az ember hogyan kapjon örömöt a világból, vagy nem. Az igazi kreativitás tiszta életenergia. El lehet másét venni, de egyszer ennek ára lesz.
Most, hogy megszűnt a vérszívás, végre szembe lehet nézni azzal a gonoszsággal amiben éltünk. A karanténnaplón reggeli története után pár órával egy barátom elkezdte mesélni, hogy mennyire nem tudja elviselni, hogy embereken a problémáik a legérdekesebbek, és akkor kellesz nekik ha szarban vagy és gyenge vagy, mert vért akarnak szívni, nem akarnak boldognak látni. Mondtam figyelj, írjunk karanténnaplót mi is, ezeket a kibaszott féltéglákat én nem cipelem, inkább bebaszok pár ablakot vele. Én éveket éltem le mobbingban, és a karantén alatt jutottam oda, hogy feljelentést tegyek. Túlságosan élvezték emberek ezt az egész mocskos gladiátorjátékot, cirkusz volt, élvezték, én meg volt, hogy napokig nem ettem, a saját fejem vertem a falba. Teljesen komolyan mérlegeltem megéri-e élnem. És közben élvezték a tízezer forintokon marakodó kis frusztrált picsák, hogy kioktathatnak, kinevethetnek egy náluk tehetségesebb, szabadabb, több lehetőséggel bíró embert. Okkal nem vettem fel a színes, csillagos ruhámat.
A karantén alatt került elő ez a videó is. Elmondja egy 18 éves, hogy nem tud táncolni, zenélni, színészkedni, rajzolni, még bulizni sem, de a hatalmaskodásban élvezetét leli- a bulizókat alázza, kontrollálja, élvezet neki levetkőztetni egy fiatal lányt. A csavar a történetben, hogy most ugyanez a csaj igazságosztó szerepben tetszeleg, a feminizmus címszóval nyanyásan álerkölcsösködők vezérévé avatva magát. Közben valaki elküldte nekem ezt a cikket- a nőmozgalom ekkora DK-s lerakat. Ki érzi ebben jól magát? Miért kéne ezeket közel engedni a művészethez?
Az volt az őshiba, hogy amikor a trilliószor levitézlett óbaloldal elkezdett beleterpeszkedni a kulturális közegbe, egyszerűen el kellett volna zavarni őket a picsába. Építsenek maguknak bázist, legyenek terveik, gondolataik, ne szimbolikus legitimációt keressenek naiv embereket kesztyűbábnak használva. Nem forradalmárkodni, játszmázni, sőt, hatalmat akarni kellett volna hanem kollektíven határt húzni. Aki nem szereti annyira a kultúrát, és a tudástermelést, hogy a hatalom helyett válassza, az menjen politikusnak, és minket meg hagyjanak a dolgukra. Ez is nonszensz, hogy nincs ennyi öntudata elvileg autonóm módon gondolkozó és alkotó embereknek. A nómeklatúra kihasználta egyszerre a politikai/episztemológiai válságot és a művészet eszközkészletének a popularizálódását, és nagy részben ezt azért lehetett, mert nincs érzelem, nincsenek valódi érzések, valódi dolgok a művészetben. Viszont amíg bármikor lecsaphatnak ha ki vagy szolgáltatva, nem lesz senki felszabadult, és ha nincs életöröm, bizalom, jelentkezik a hatalomvágy. Talán a covid átvágja ezt a gordiuszi csomót. Arra ment el a fiatalságunk jó része (reálisan a tied is, ha pl egy erdő szélén nőttél fel mint én), hogy budai picsák tudjanak hatalmaskodni. Erre megy el a felnőttkorunk jó része, hogy budai picsák tudjanak hatalmaskodni.
Az igazság megint a kirakatban van. Azt tabusítják és sajátítják ki, amit ellenük lehetne fordítani. Pl a picsa szót, a kis picsák. Erőszakmentes kommunikáció címmel tabusítják a káromkodást mivel ők sajnálattal és áldozatisággal manipulának. Gyűlölködés? Egy népfelkelés zavarta el a vezéretek ti mocskos csürhe.
Sok év mobbing után elvált a szar a májtól, tekintélyelvű szociopaták az én életemben nincsenek, szóval nem baszogat senki a karantén alatt, és engem is meglepett, hogy arra jutottam, hogy jobb az életem mint volt. Újra tudok rajzolni. Mintha egy izom megint mozogna. Írtam egy könyvet, befejeztem, most újra előveszem, kicsit dolgozok rajta (diagramokat rajzolok bele). Minden sokkal könnyebb, tisztább, egyszerűbb.
Börtönöket ürítettek ki, kegyelmet kaptak rabok, én is úgy érzem tiszta lappal csinálhatok most bármit. Aggódok emberek miatt akiket szeretek, 48 óra alatt szó szerint el kellett menekülnöm az USA-ból, pénzügyileg egy katasztrófa az egész, lehet nem tudom május végéig befejezni a phdm, de ha nem kell cselédmentalitású, leskelődő, pletykálkodó, álszent, álerkölcsös, erőszakos, sunyi, hataloméhes seggfejek között élni, akkor ez ok. A legjobb tanács amit életemben kaptam az volt, hogy never let anyone shave off your edges. Az benned a legszebb, a legkülönlegesebb amit a legnehezebb elviselni, az tesz azzá aki vagy. Olyanoknak okoz örömet téged kissebbre rugdosni, akik gyávák élni. Meg ne sajnáld őket.
Ez a napló szerintük személyeskedő- az hittem a napló személyes műfaj. Ha valakivel itt személyeskedek az saját magam. Semmi aránytalan, semmi igazságtalan, semmi aljas nincs ebben a szövegben, csak a liberalizmus politikafilozófiájának egyik atyja, Thomas Hobbes van rajtam kívül megnevezve, ja és (Theodor) Adorno és Orbán Viktor.
Akkor biztos elalélnának ha arról írnék könnyekig meghatottan, hogy x híres embert láttam maszkkal az arcán a Spárban, esetleg megtanultam zongorázni, felkutattam a családtörténetem, fermentált kajákkal, kicsi tárgyakkal és senki által nem olvasott könyvekkel is sikert lehetne aratni, de ehelyett én azt éltem meg és írtam le, hogy egy olyan közegben éltem ami hierarchikus és tekintélyelvű- büntetni, kiveti, tapossa a kompetens és autonóm embereket. Akkor jutalmaznak ha nyomorult vagy, ha hagyod magad, ha megy a polgári színház, az alá-fölé rendelődés perverz játszmái. Én boldogabb vagyok amióta nem szívják a vérem, és természetesen nem tudjátok a számat a szokásos trükökkel befogni. Évek kemény tanulságai, na az aztán "személyeskedés" "gyűlölködés" az, az, csak a szokásos. A képzőművészet nagy részben arról szól, hogy megtanul az ember nyilvános térbe vinni szubjektivitást. Kedves FKSE, várom (és természetesen publikálom) a részletes válaszotokat, hogy az én tapasztalatom a karanténról miért vállalhatatlan mint szubjektív tapasztalat, vagy miért nem ez a szöveg a megfelelő forma neki.
Legyen elég a reggelemből az első dolog, vagyis felöltözni.
Nézem a fogast- van egy csillagos fekete ruhám Londonból, van ez, az USA-ban vettem, krémszínű selyem, narancssárga, kék és fekete foltokkal, van aranyszínű megkötős ing, kreppelt zöld selyem szalaggal bambuszmintás selyemruha, ilyesmik. Tényleg szép ruhák, ízlésesnek is (ha az ízlés valami magas modernista kánon) mondanám őket. Én ezeket nem igazán hordom.
Nem arról van szó a ruháimra bárki beszólna, ma Budapesten kb mindenki azt vesz fel amit akar. Arról inkább, hogy nem mer az ember túl feltűnő, túl fényes, túl szép, túl érdekes lenni. Playing it down. Húzd össze magad kissebbre. Így is alig viseltek el, így is irritáltam őket, fekete farmerben meg szürke pólóban. Milyen élet ez, amikor azt várják az embertől, hogy legyen nyomorultabb? Ki akar így élni?
Leírhatnám miket csináltam a napokban- találtam egy vadon növő kaktuszt, távfutottam egy bükki faluba, rögtön fókuszcsoportot is szerveztem annyira megörültem, hogy embereket láttam egy vegyesbolt előtt ácsorogni, Kőbányán megettünk egy csomó cukrot aztán terepjáróval verettük a bökényföldön (csak Rádió 1-et hallgatok, Petőfin már a zenék hanghordozásától rosszul vagyok) ordibáltunk a CEU kollégium előtt, hogy isten óvja Orbán Viktort, felolvastunk az inkvizíciós könyvből, feljelentettem egy királynősködő instagrammert és szociológuskodtam a rendőröknek, szóval telik az idő. Igazából nem szeretném leírni hogyan élek, és nem is fogom, mert nem szolgáltatom ki magam az ítélkezésnek, a legalacsonyabb közös nevezőt megütni pedig undorít.
Az, hogy mit olvasok és min dolgozok az se írom le. Kit érdekelt valaha is? A Nick Land idézetek nem tűntek fel senkinek, de a polgári etikettet meg egybites libbant dogmákat akarták folyton számon kérni rajtam. Csak egy gladiátorjáték volt ez az egész, a vérszagra gyűltek körém a ‘baloldaliak’ ‘feministák’. Na jó, mégsem állom meg, és leírom, hogy a legnagyobb szennyt, a liberális politikafilozófia alapművét, Hobbestól a Leviathánt kezdtem el. Keresni akartam valakit, aki elolvasta (hátha én megúszom), és kiderült ki a legművelebb ismerősöm- Ági Miskolcról, akit egyszer a jelenlétemben leprolizott egy tudálékos budai faszfej. Bár kurvaanyázva küldtem volna el oda ahova való, udvarias tiltakozás helyett.
Amikor beütött a covid az USA-ban éltem, és már az egész előtt tudtam nem akarok ebbe visszajönni. Bármit, csak ezt ne. Ültem a kertvárosban a pálmafa alatt, és azon gondolkoztam, hogy akkor elemezzen, hogy ezen a képen mi konnotatív vagy denotatív? Mikor a saját ‘barátaim’ akartak eltaposni, kicsinálni, mégpedig puszta élvezetből? Megértettem Adornót, hogy a gonoszság valahogyan mindent értelmetlenné tesz. A tekintélyelvű emberekről amit írt minden tűpontos, átrágtam magam jó adag szociálpszichológia irodalmon, és néha mintha a saját blogom karaktereiről olvastam volna: “My mother was like that character in the Dickens novel who would knit and gossip in the front row at the foot of the guillotine while French aristocrats were having their heads chopped off. She was a completely conventional, gossipy, socially conscious, angry, hateful woman”.
Nagy részt blöff volt az egész kritikaiság ebben a közegben. Vérszívók voltak és vérbankok, senkit sem érdeklő képek a falon, nyomasztás. Szerintem átlag szerda este az ikeában több érdeklődéssel fordulnak a tárgyak felé mint egy TELEPes megnyitón. Amikor ávósokat beültettek kulturális intézményekbe akkor romlott el minden. Tekintélyelvűség, cselédmentalitás nem fér meg művészettel. A világ hülyesége volt aktivizmusnak képzelni, hogy naiv embereket ágyúgolyónak használnak a semmi valódi társadalmi bázist felmutatni nem tudó baloskodó gittegyletek. Az Aurórába a székeket egy intermédiás művésztelep során ácsolták. Ezért azt kéne kapniuk amit egy gimis tanár kapna, ha rajzórán a fideszes haverja vendéglőjét festetné ki a diákjaival.
Én a karantén alatt megkönnyebbültem a légüres térben, mert eddig sem volt levegőm.
Nem ott voltam ahol lennem kellett, és csak hergeltem őket, a szaros hierarchiaharcaikban a szemétdombon. Ezek a hülyék azt képzelték, hogy ugyanazt akarom amit ők. Én hülye pedig azt, hogy ők ugyanazt, amit én. Ha már Leviathán, Hobbes baromsága az is, hogy a tudás hatalom. Ezért kéne rejtegetni ha tudsz dolgokat, félni fognak tőled, mert azt hiszik hatalmat akarsz szerezni. Pedig aki örömöt tud a világból kapni nem szorul a szemétdombjaikra, nem foglalkozik hatalommal. Ha már Hobbes, a társadalmi szerződés (ide vonatkozó része) pedig az, hogy tettesd magad hülyének és akkor nem vakítanak meg büntetésből lényeglátásért. Viseld el a vihogásuk, a szemforgatásuk, a fontoskodásuk, a piszkálódásuk mintha nekik járna.
Azt akartam most írni, hogy soha, soha nem süllyedtem oda, hogy hülyének tetessem magam. De, sajnos igen. Intellektuális dolgokról nem kussoltam soha, ez igaz, de sokszor úgy tettem mintha nem venném észre, hogy a vérem szívják. Nem akartam látni milyen emberekkel vagyok körülvéve. Abszurd volt, mint az a helyzet, amikor a Gólyában mindenki itta a romlott bort- csak én adtam vissza, hogy bocs, ez romlott. Megkóstolta a csapos is, tényleg romlott volt, de senki mást nem érdekelt. Azon a gólyán a Gólya logóban MUNKÁSSAPKA VAN. Évek volt mire észre tudtam venni. Ezek az emberek kollektív pszichózisban élnek. Sok kortárs művészet tényleg olyan formaesztétikailag, hogy bárki leutánozhatja, de közben az igazság az, hogy vagy tud valaki gondolkodni (akár analitikusan akár kreatívan) vagy nem tud, vagy tudja az ember hogyan kapjon örömöt a világból, vagy nem. Az igazi kreativitás tiszta életenergia. El lehet másét venni, de egyszer ennek ára lesz.
Most, hogy megszűnt a vérszívás, végre szembe lehet nézni azzal a gonoszsággal amiben éltünk. A karanténnaplón reggeli története után pár órával egy barátom elkezdte mesélni, hogy mennyire nem tudja elviselni, hogy embereken a problémáik a legérdekesebbek, és akkor kellesz nekik ha szarban vagy és gyenge vagy, mert vért akarnak szívni, nem akarnak boldognak látni. Mondtam figyelj, írjunk karanténnaplót mi is, ezeket a kibaszott féltéglákat én nem cipelem, inkább bebaszok pár ablakot vele. Én éveket éltem le mobbingban, és a karantén alatt jutottam oda, hogy feljelentést tegyek. Túlságosan élvezték emberek ezt az egész mocskos gladiátorjátékot, cirkusz volt, élvezték, én meg volt, hogy napokig nem ettem, a saját fejem vertem a falba. Teljesen komolyan mérlegeltem megéri-e élnem. És közben élvezték a tízezer forintokon marakodó kis frusztrált picsák, hogy kioktathatnak, kinevethetnek egy náluk tehetségesebb, szabadabb, több lehetőséggel bíró embert. Okkal nem vettem fel a színes, csillagos ruhámat.
A karantén alatt került elő ez a videó is. Elmondja egy 18 éves, hogy nem tud táncolni, zenélni, színészkedni, rajzolni, még bulizni sem, de a hatalmaskodásban élvezetét leli- a bulizókat alázza, kontrollálja, élvezet neki levetkőztetni egy fiatal lányt. A csavar a történetben, hogy most ugyanez a csaj igazságosztó szerepben tetszeleg, a feminizmus címszóval nyanyásan álerkölcsösködők vezérévé avatva magát. Közben valaki elküldte nekem ezt a cikket- a nőmozgalom ekkora DK-s lerakat. Ki érzi ebben jól magát? Miért kéne ezeket közel engedni a művészethez?
Az volt az őshiba, hogy amikor a trilliószor levitézlett óbaloldal elkezdett beleterpeszkedni a kulturális közegbe, egyszerűen el kellett volna zavarni őket a picsába. Építsenek maguknak bázist, legyenek terveik, gondolataik, ne szimbolikus legitimációt keressenek naiv embereket kesztyűbábnak használva. Nem forradalmárkodni, játszmázni, sőt, hatalmat akarni kellett volna hanem kollektíven határt húzni. Aki nem szereti annyira a kultúrát, és a tudástermelést, hogy a hatalom helyett válassza, az menjen politikusnak, és minket meg hagyjanak a dolgukra. Ez is nonszensz, hogy nincs ennyi öntudata elvileg autonóm módon gondolkozó és alkotó embereknek. A nómeklatúra kihasználta egyszerre a politikai/episztemológiai válságot és a művészet eszközkészletének a popularizálódását, és nagy részben ezt azért lehetett, mert nincs érzelem, nincsenek valódi érzések, valódi dolgok a művészetben. Viszont amíg bármikor lecsaphatnak ha ki vagy szolgáltatva, nem lesz senki felszabadult, és ha nincs életöröm, bizalom, jelentkezik a hatalomvágy. Talán a covid átvágja ezt a gordiuszi csomót. Arra ment el a fiatalságunk jó része (reálisan a tied is, ha pl egy erdő szélén nőttél fel mint én), hogy budai picsák tudjanak hatalmaskodni. Erre megy el a felnőttkorunk jó része, hogy budai picsák tudjanak hatalmaskodni.
Az igazság megint a kirakatban van. Azt tabusítják és sajátítják ki, amit ellenük lehetne fordítani. Pl a picsa szót, a kis picsák. Erőszakmentes kommunikáció címmel tabusítják a káromkodást mivel ők sajnálattal és áldozatisággal manipulának. Gyűlölködés? Egy népfelkelés zavarta el a vezéretek ti mocskos csürhe.
Sok év mobbing után elvált a szar a májtól, tekintélyelvű szociopaták az én életemben nincsenek, szóval nem baszogat senki a karantén alatt, és engem is meglepett, hogy arra jutottam, hogy jobb az életem mint volt. Újra tudok rajzolni. Mintha egy izom megint mozogna. Írtam egy könyvet, befejeztem, most újra előveszem, kicsit dolgozok rajta (diagramokat rajzolok bele). Minden sokkal könnyebb, tisztább, egyszerűbb.
Börtönöket ürítettek ki, kegyelmet kaptak rabok, én is úgy érzem tiszta lappal csinálhatok most bármit. Aggódok emberek miatt akiket szeretek, 48 óra alatt szó szerint el kellett menekülnöm az USA-ból, pénzügyileg egy katasztrófa az egész, lehet nem tudom május végéig befejezni a phdm, de ha nem kell cselédmentalitású, leskelődő, pletykálkodó, álszent, álerkölcsös, erőszakos, sunyi, hataloméhes seggfejek között élni, akkor ez ok. A legjobb tanács amit életemben kaptam az volt, hogy never let anyone shave off your edges. Az benned a legszebb, a legkülönlegesebb amit a legnehezebb elviselni, az tesz azzá aki vagy. Olyanoknak okoz örömet téged kissebbre rugdosni, akik gyávák élni. Meg ne sajnáld őket.
