Korunk horrorja, avagy miért írtam ezt a blogot? Hálózatok és új erőszakformák

Ez a blog nem arról szól, hogy csúnyákat kommenteltek nekem az interneten. Őszintén nem érdekelne. Abba láttam bele AHOGY LOBBISTÁK IMPORTÁLNAK EGY BIOPOLITIKAI REZSIMET.

Elmondom mit jelentenek ezek a szavak, mert direktben érinti a ti életeteket:
-Biopolitika: a test, az életfunkciók irányítása, a biológia terepére hatoló politika.
-Biopolitikai rezsim: a test, élet kormányzásának alapvető elvei.

A feminizmus amibe én belekeveredtem naivan ésvalóban civilént, lobbik hátországa volt. Fokozatosan különféle transznacionális lobbik telepedtek rá politikai szerveződésekre, és civil önszerveződésekre is, adott politikai eszközöket, beszédmódokat importáltak, eseményeket szerveztek, adott embereket pozícióba segítettek, adott embereket kiutáltak.

Ez egy komplex valóságrablás. A tömegmédia a társadalmi kontroll eszköze. Mivel kutya nem hiszi lassan el ami a lobbik érdeke, vagyis az biztos, hogy tömegek vannak akik nem a lobbik keretei között gondolkoznak, és az ideológiával esetleg egyetértőkből sem lehet a politikai mobilizáció megszokott eszközeivel (vagy fogyasztási sémák mentén) tömeget formálni, a közönséget is csinálják. Közönséget, nyilvánosságot, bele szereplőket. Egy fiktív valóságot, mert a valóságban tömegek vették észre a nyilvánvalót: hősökként kellene ünnepelni akik gyerekeket kasztrálnak. Minden határt feladni, például a prostitúciót munkának tekinteni. Általánosságban úgy tenni, mintha nem érzékelnénk a valóságot. 

Ahogy Nina Power mondja: “ It is not “fascist” to be troubled when our everyday perception of reality is punished in the name of arbitrary “justice” meted out by vigilante strangers pretending to be the state. In turn, it is our moral and historical duty to be suspicious of the state when it fuses with corporations, and when every aspect of our existence is meshed into a controllable unit of data. Censorship is a major component of authoritarian regimes, left or right.”

Deleuze és Guattari microfasizmus fogalma illik ide: “Thousands of individuals, complete unto themselves. Legislators and subjects all in one. Judge, jury, and executioner--and policeman, private eye, home video operator, Neighborhood Watch organizer.... Watching over themselves as much as over others in runaway conscience-formation.”

Magyarán minden jöttment hatalmat képzel magának, és élni is akar vele.

Ebben a posztban azt fogom leírni, ahogy új erőszakformák keletkeznek egy formálódó új társadalmi berendezkedéssel együtt (a biopolitikai rezsim). A lobbik hátországának megtapasztalásám keresztül, vagyis azon keresztül ahogy lecsaptak rám én is megtapasztaltam ezeket az új erőszakformákat, amik sajnos egyre szélesebb körben terjednek. (Ez egy kicsit vázlatos poszt lesz, mert mostanában rakom össze ezeket a dolgokat.) Régen is volt mobbing, de nem ennyire elterjedten. A törvényi szabályozást tanulmányozva azt láttam, hogy a csoportos bullying iskolai jelenség, iskolai hatáskör (és tényleg infantilisek akik csinálják). Volt gázlángolás vagyis valóságrablás - leginkább párkapcsolati kontextusban. Volt passzív-agresszió (áldozatot játszás, kéztördelve mocskolódás), de egy becsületkultúrában csak a legsunyibbak, legaljasabbak, leggyengébbek, legszerencsétlenebbek folyamodtak erre. A matriarchátus talán a hive mind. Az anyakirálynő és a méhek. A tekintélyelvűek csoportban cselekszenek, és az ő erőszakjuk kollektív erőszak az individum ellen. Ilyeneken gondolkozok mostanában.

Most párhuzamokat fogok vonni más horrortörténetekkel (könyvfejezetbe írok részletes elemzéseket.)

1, Milgram-kísérlet. Egy ponton rájöttem az én történetem egy milgram kísérlet, nagyban. Évekig, élő szereplőkkel. A milgram kísérlet lényege eléggé ismert (a résztvevők engedelmeskedtek a tekintélynek, a saját józan eszük és erkölcsi gátjaik ellenére is), az nem, hogy A RÉSZTVEVŐK NAGY RÉSZE PTSD-S LETT. Többen beperelték az egyetemet a kísérlet miatt.
Manapság közösségi média a felület ahol Milgram kísérletek sorozata történik, és a tekintélyelvű embereket mobilizálja, mint ahogy a tekintélyelvűséget méri a Milgram kísérlet is. Emberkísérlet, és sokak mondják, hogy messze ment, veszélyes. Lassan ez közhely.

2, A netes interakció összemossa a fikciót a valósággal. 2014-ben Wisconsin államban két 12 éves kislány késsel támadt egy másik 12 éves kislányra, aki végül felépült a sérüléseiből. Hat hónapig tervezgették a támadást. A jogrendszer semmit nem tudott kezdeni az egésszel, mivel kiskorúakról volt szó, de az előre kitervelt gyilkossági kísérlet komoly dolog. Végül a pszichiátriai ellátásba kerültek át. A motiváció Slenderman volt. Mint a kislányok elmondták, Slenderman az erdő közepén él egy kastélyban. Közvetlenül alatta van a killer, a killernek dolgoznak a proxyk. Ők proxyk (a pszichopata csicskájának a csikái) akartak lenni, és a társuk megyilkolásával akarták bebizonyítani, hogy méltóak errre. Slendermanről soha senki nem hallott 2009 előtt, ugyanis akkor írt egy történetet valaki a creepypasta fórumra amiben a karakter szerepelt. Slenderman fiktív státuszához nem férhet semmi kétség, és a kislányok is tudhatták ezt, de a netes interakciók során összemosódott a fikció a valósággal. Egyébként Slenderman nem egy különösebben erőszakos karakter, leginkább annyit csinál, hogy belesétál fotókba. Egy photobomber, akinek nincs arca, tehát tökéletes projekciós felület.

3, Egy sorozaton (What We Do in the Shadows) keresztül beszélek tovább a hálózatokon alapuló erőszak társadalmi feltételeiről. A szupererőről szól, amit titkolni kell, ugye in the shadows. Az alapsztori, hogy 4 vámpír egy New Yorki külvárosban él, vagyis tör világuralomra. A vámpíroknak (pszichopaták) emberi csicskái, vayis familiárisai vannak (weak authoritarians, authoritarian followers), akik maguk is vámpírok szeretnének lenni. A vámpírok is, emberek is megvetik a csicskákat. A vámpírokkal közös házban él Guillermo/Gizmo aki egy paródiaszintekig szubmisszív vámpírcsicska, de közben tud vámpírokat ölni, mert egy vámpírvadász leszármazottja.
A pszichopátia metaforája a vámpírság, hiszen szupererő: sokat kibírnak, nem éreznek félelmet. Aztán a történet folyamám kiderül mennyi korlátja van a vámpírlétnek: nem érheti őket napfény, a koporsójuk alatt az anyaországukból származó földet kell tartaniuk, stb. A csicska - akinek vámpírölő szuperereje van- tartja életben a vámpírokat. A szupererejét szégyellnie kell, és folyamatosan számonkérik miatta.
A vámpírok rajtad élősködnek, de te sajnáld őket! Empatizálj olyanokkal akik táplálékként tekintenek rád. És a vámpírok itt vannak, a városban, az utcában ahol te laksz, és mint ahogy mindenkivel, velük is nagyvonalúan, nyitottan, hívd át őket, dekoráljátok együtt a kertet, minden társadalmi elvárás… ....és rejtegetni kell a szupererődet... ....na ez az igazi horror.

Mint ahogy a What We Do in the Shadows is horror és vígjáték, a blogomon sztorik is teljesen abszurdak voltak (a kiemelt személytől a sorozatos plagizátoron át a transzleszbikusig), de az indulatok vérfagyasztóak. Azért nem nevet rajta az ember, mert annyira tiszta gonoszság. Úgy kerültem az egészbe, hogy poszthumanizmussal akartam foglalkozni, létező, történő, tapasztalattá váló poszthumanizmussal. Ugyan mi lenne az emberek világa után, a világ határán szörnyek. Mire számítottunk, hogy majd virágok meg gombák a földben, amiben a mikrobák... ... persze ez is, de szörnyek is.

El nem tudom mondani mekkora trauma volt. Bármit csináltam én voltam a hibás, és nem védhettem meg magam, mert már egyfelől már eleve el voltam ítélve, másfelől pedig fel voltam áldozva. Akiket szövetségesnek képzeltem használtak ki a legjobban: azt képzelték a tulajdonuk vagyok. Parancsolgathatnak nekem, és ők is büntettek ha megvédtem magam, mert áldozatnak lenni maga a morális fölény stb. Ami a legalja, hogy a médiát ebbe belekeverték. Egy valóban civil ellen. Megírták én ki vagyok, kihirdették, a csürhe likeolta (értelmes ember átlátott rajta). Átírták a valóságot a nekik tetsző verzióra, és a legtraumatikusabb az volt, hogy ezt olyan emberek tették velem, akik használtak engem, és szerepet játszani az ő álvalóságukban a kihasználás újabb szintje volt. Megrészegültek a maguknak képzelt hatalomtól: nemhogy engedelmességet, alázatot vártak tőlem, azt hitték ők döntik el mi merre, és jogsértések sorozatát követték el. Van egy feljelentésem, folyamatban van, ezért nem írok róla. Tudtam volna több fejlentést is tenni, de a baj az, hogy nincs mobbing elleni törvény. Polgári perben pár százezres sérelemdíj. Egy rókáért éveket adnak. Életem traumája volt. Mindenki ugyanezt mondja, és minden sztori egy kaptafára fut ki. Hatalomért epekedő csalók és szociopaták azt lincselik aki különb náluk, és akitől el akarnak venni valamit. Mindig érdek, érdekellentét van a háttérben, de nem lincselnek bárkit, mert a feltétel az, hogy triggerelje a kissebbrendűségi komplexusuk. A háttérben egy új bio(szocio)politikai rezsim - például online média a print helyett, ahol az olvasó nem vevő hanem árucikk, aktivisták művészek helyett, akik nem új dolgokat találnak ki, hanem példát mutatnak hogyan kell valamit megélni-, és élvezettel levadásszák aki útban van.
Korábban írtam a személyes oldaláról ennek az egésznek, hogy ezt én hogyan éltem meg. És igen, és is csináltam egy hatalmas, rettenetes butaságot: beengedtem őket az életembe, mert egy mozgalomba őszintén állsz be. Ezért azzal fizettem, hogy nem tudtam őszintén élni. Sorvadtam el, és közben nyesegettek kissebbre, hogy megfelelő elem legyen a hálózatban. Nem az aki vagyok.

1. Erőszak, ami a hálózat logikájából fakad

Most lobbik hálózatainak karaktereit jellemzem, korábbi portrékat lásd a blogon. Ez egy vázlatos poszt, ezért részleteket fogok kiragadni, amelyek az új erőszakformákra világítanak rá. 

Legyen az első Kováts Eszter - talán a legmanipulatívabb ember akivel életemben találkoztam, és erős a mezőny. Az ami, egy pártlobbi (Friedrich Ebert Stiftung, német szocdem) ügynöke, aki azt képzelte valóban civilekkel játszhat bábmesteresdit. Ha valakitől, akkor tőle énfelém egy mondat lett volna korrekt: mivel tudnánk kárpótolni? Mivel tudná jóvátenni a károkat amiket okozott. Semmivel, mert semmi valódi ágenciája. Semmivel, mert amit elvettek tőlem túl értékes. Mások, valóban civilek életébe akart beavatkozni, ahelyett, hogy… ...nem is értem mi lett volna a feladata. Amit csinált maga volt a manipuláció. Nyilvános eseményeket szervezni, networkingelni maguktól is tudnak emberek, anélkül, hogy lobbisták kontrollálnák kinek hol a helye, ki kivel állhat szóba, kinek kiről mit kell gondolni. Bábot akart másokból csinálni, és suttogta a fülükbe hogyan játsszák jól a szerepüket. Nem nyíltan hatalmaskodott, hanem aggodalmaskodott és sugalmazott. Azért akart emberekben változtatni mert csak másokon keresztül tud befolyást és ágenciát szerezni.  Nem tudjuk kinek mit mondott. Mindenkit bizalmatlanná tett, és bizalommal élt vissza.
Valószínűleg az a fajta manipulátor, aki maga is elhiszi a saját hazugságait.
Pár példa arra hogyan mérgezett mindent át maga körül: a saját születésnapján rendezett networking eventecskét ahol minden irónia nélkül elvárta emberektől, hogy összeboruljanak és játsszák el milyen jóban vannak (fun fact ehelyett valaki ököllel arcba vágott valakit, és természetesen utána az ököllel arcba vágott fél lett a """bántalmazó””), olyanokkal dicsekedett el, hogy egyetemen castingol fiatalokat panelekbe politikusok mellé, vagy amikor cikket ír idéz feltétlenül jobb-bal oldalról, hogy elnyerje mindenki jóindulatát. Nagy felelőssége van az agymosásban, hogy össze kell fogni, hálózatot építeni, valóban civileknek pártok holdudvarában sertepertélő, főállású manipulátorokkal. Buta, megvezetett emberek pedig szajkózták, hogy “ez politika”. Politika a parlamentben van, ez manipuláció. Ha van olyan ember, aki személyesen felelős azért ami le van írva a kultúrharc blogon, az Kováts Eszter. Annyira kritátlan a “rendszerkritikus” “kritikai” közeg, hogy a Pesti Srácok írja meg aminek belülről jövő kritikának kéne lennie, és ami egyébként teljesen nyilvánvaló, hogy amit Kováts Eszter csinál nem tudomány, hanem ideológiailag, politikailag vezérelt lobbitevékenység.
Kiss Viktor se volt különb (PTI TEM, MSZP hátországa), aki már a Villányi úti székházból akar értelmiségi pártot csinálni, ahol mindenki három évig ugyanazt mondja! Ő volt az aki, számon kért, hogy hosszas telefonbeszélgetéseket folytatok, és kinyilatkozta, hogy nekem öt év, mire majd jóvá tudom tenni bűneim 'a baloldaliak' (azt se tudom kik azok) szemében. Azóta is csak ezzel vagyok elfogalva, persze.

Mindenkivel párbeszédet folytatni, kompromisszumra jutni, összeborulni, mindezt “higgadtan kommunikálva“. Értsd: az érvényesül, aki gerinctelenebbül, pofátlanabbul és gátlástalanabbul hazudik. Szabadrablás volt szociopatáknak, amit még tetézett a dogma, hogy mindig az áldozatnak kell hinni. Azt mindig pillanatnyi érdekek döntötték el, hogy kit ismernek el áldozatnak.

A gonoszság (egy fajta, és sokszor a blogomon előkerülő fajta) metaforája a pók, ugye sok karral- a kommunikációt kontrollálja. A hálózatok nélkül nincs erejük, és ezért a kommunikáción keresztül történik a kontroll. Bábmesternek képzelték magukat olyan emberek akik beültek valami lobbi székébe, és csak mert komolykodtak és fontoskodtak, azt képzelték rájuk szükség van, ők valami nagy bennfentesek akik nélkül nem tudnák emberek amit mindig csináltak: kapcsolatokat építeni.

Egy másik ügynök, Herczeg Márk (technikailag a 444.hu újságírója) is említést érdemel ezen a ponton, ő ugyanis annyira komolyan vette a hálózatok kontrollját, hogy képes volt valakihez egy nyilvános helyen odamenni, és figyelmeztetni, hogy velem nem szabad szóbaállni. Az én hálózatoba viszont bemászott: addolta az instán a teljesen privát profilomat (nem a saját nevén), és még likeolgatott is! Ez ügynöki munka, nem újságírói. Herczeg Márkkal életemben nem beszéltem, nem ismerem, nem árthattam neki soha semmit. Annyira nagy hal nem vagyok, hogy ügynökként velem foglalkozzon (köveket és természetfotókat nézegessen az instámon). A szadizmuson, hatalmaskodáson kívül nem lehetett más motivációja. Mint írtam ez a birodalmi gépezet a kontraszelekción alapul, mert éppen a szadistáknak és a hogyismondjam nihilista, vagyis önmagáért való hatalomvággyal rendelkezőknek nem volt régen helyük egy birodalmi gépezetben, és szelekciós mechanizmusok (kiképzések, rituálék, társas alkalmak) sorozata volt ami megakadályozta, hogy az ilyen emberek érdemi pozícióba kerüljenek (persze, ideális esetben, de most ideáltípusként írom le komplex hatalmi berendezkedések egy adott aspektusát). 

Színjátékok sorozata volt, moralitásdrámák az erkölcs nevében, de teljesen erkölcstelenül, és gyakran központi irányítással. Kész forgatókönyvek voltak, készen importált politikai eszközökre épülve, mint  'gender', 'szexmunka'. Például a szexmunka franchise szimbóluma a vörös esernyő: Oslótól Barcelonáig, ugyanaz a vörös esernyő, sokszor még a grafika is ugyanaz. Soros pénzen, hálózat a valóság ellen. Bővebben lásd a szociálkonstruktivisták 2. posztban.

2. Valóságátírás a hálózatban - konkrét példák

Folytatom a hálózati portrékat valakivel aki nem a háttérben sertepertél, hanem nyilvánosan veszi ki a részét a politikai eszközök importjából:
Jöjjön az a sztori ahogy PRK engem le akart járani. A """bűnöm""" az volt, hogy én nem hagyom őt véleményt nyilvánítani, és egy intézményt is belekevert (fun fact, először egy rossz intézményt) mert azt hitte ő maga egy szinten van intézményekkel, az ő szava tanúságtétel és kinyilatkoztatás.
Fix, hogy ezt valami workshopon tanulta. Ez egy forgatókönyv: a hős túlélő a nyilvánossághoz fordul igazságért. Hát, visszatekintve inkább úgy jött ez át, hogy valami buta, fölényeskedő tyúk pozíciót akar szerezni, és ehhez ürügy egy közönséges kocsmai balhé, ahol igazából csak annyi történt, hogy az illetőt elküldték a francba. Mindez olyan nyelvi elemekkel elmondva, hogy párhuzam álljon fel: az ő beszéde higgadt, nem használ minősítő kifejezéseket, de az én számba vannak adva csúnya szavak, őrá irányultan. Nem minősít, hanem performatívan járatja le a másikat, azzal, hogy ő maga szerepet vesz fel. Olyan büszkék magukra amikor jófejkedésbe, jópofiskodásba, sőt, szépelgésbe és aggodalmaskodásba csomagolva járatják le a másikat, hogy nem veszik észre mennyire átlátszó.
Én valószínűleg már jobban tudnék ilyenen szövegeket annyira ismerem ezt a fajta manipulációt. Egyébként azóta levett mindent, mert fél a személyiségi jogi pertől, és okkal.
Pár óra alatt rakott egy sztorit össze, amihez valószínűleg volt kész forgatókönyv. Nem tudhatom, de szerintem tanulta ezeket a taktikákat valahol, mint ahogy tüntetések taktikáira is oktatnak nemzetközi workshopokon helyi szervezőket.
Amikor utána a saját fejéből cselekdett saját magához illően ostoba volt: úgy eltelt a magának képzelt hatalomtól, hogy egész jogi kategóriát (“kiemelt személy”) konfabulált magának és a nemzetbiztonsági hivatallal fenyegetőzött. Tudom, ez a kedvenc sztorim, hogy majd a kiemelt személy meg a nemzetbiztonsági hivatal…. ennyire hazug, nagyzoló, de közben paródiaszintekig hitvány emberek képzelték magukat valami rögtön ítélő erkölcsi statáriumnak, a trollcsürhe nagy helyeslése közepette. Ez a nő kutyát nem érdelt soha újságíróként, se komikusként, és ezt többször el is mondta- rendszeresen sopánkodik, hogy csak pár ember vesz jegyet amikor ő fellép. Ahol most dolgozik az is Soros támogatott (Eurozine). Nyíltan megy ez.



Forrás: cursed cancellations instagram

A plágiumügyet is azért akarták elkenni, mert a hálózatot féltették. Nagyon leleplező még, hogy a szabadidejükben sem különülnek el, és ezért nincs is szabadidő, csak networking. Egyszer voltam egy házibuliban, a blog egyik szereplőjénél. Második kerület, és együtt szilvesztereztek a ‘’’’civilek’’’’: Gyulyás Márton, PRK, Tóta W., Misetics Bálint olyan politikusokkal mint Szabó Tímea, Jávor Benedek, Szabó Rebeka és olyan kultúrharc blog szereplők mint Pogány Anikó. Vannak fotóim, a régi telefonomon. Ebből a buliból csomó fotót felraktak fb-ra is, mer miért ne, annyira nyilvánvaló ez mindenkinek, annyira így megy ez. Ez engem meg se lepett a vendégsereg, de az igen milyen pocsék hangulat volt. Társadalmi támogatottságuk nulla, és aki itt lakik nem tud egy párnát kiválasztani egy kanapéhoz, a vendégek olyan zenéket raknak be mint Livin da Vida Loca. Azon gondolkoztam, hogy mit akarnak ezek egy országgal, ha egy bulit se tudnak jól megcsinálni, egy lakást berendezni? Naiv voltam, nem is értettem az önmagáért való hatalomvágyat, ami pont abból is fakad, hogy még egy lakást se tudnak élettel telire berendezni. Hangúlyozom nem beszélném ki más szilveszteri buliját, de ez igenis közérdekű információ- ennyire egy brancs, egy hálózat.


Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=hyXcLcs4ZyU

Bereczky Tamás, aki az autoetnográfiára válaszul többek között az osztályharcos beszédmódot kérte rajtam számom! A biohatalmi lobbik hálózataiból, honnan máshonnan, és az MSZP hátországából, lásd "a pályázaton úgy nyert Bereczky cége, hogy a másik három cég nem tett ajánlatot" sztorit. Mintha az ötvenes években élnénk.. miért nem írok az osztályharcról! Olyan is volt már, hogy felszólítottak az MSZP székházból, és persze ugyanúgy kiröhögtem azt is. Itt meg lehet Bereczky művét tekinteni, semmi újdonság, szokásos diskurzív stratégiák (kéztördelve mocskolódás kimaxolva objektívnek látszani akaró beszédmóddal, és odaszúrt egymondatos dícséretekkel), mindezt természetesen évek mocskolódása után. Teljesen átlátszó, hogy tudományos beszédmódba van csomagolva lejáratás és támadás, és az erőszak lényege, hogy odacsődülnek elátszani, hogy nem átlátszó. A bizalmad veszik el a világban. Fun fact, a facebook falára ezt egy chemsex konferencia promózása után rakta ki, és a likeolók egyike a sorozatos plagizátor Zsurzsán Anita volt (akinek a története szerepel az autoetnográfiában).

Csak egy példa Bereczky mocskolódásaiból. Azt hiszem 10 screenshotom van. Évek óta csinálja, és nem áll le. Életemben nem beszéltem vele egy szót sem, soha nem volt semmilyen konfliktusunk, sem online, sem személyes. Én valami drog vagyok, felzabálom az ő agyát! A kognitív disszonancia, arra gondol, hogy az zabálja fel az agyát. Ahogy Feró Dalma írja közös autoetnográfiánkban: "a képzeletvilága szétfoszlása miatt egyre erőszakosabb közeg". 

Egyébként tömeggyilkosság elkövetőjének is neveztek már, de az alaposság, na azon mindenki röhögne aki tényleg ismer. Egyébként az igazán kiváló mocskosulprogresszív amiről szó van, és ami nem az én blogom, pedig büszke lennék rá.

A morális fölény magaslatai ahonnan Bereczky ítéletet osztogat:

3. A hálózat affektív szinten kapcsolódik össze.

Azért is tudott ekkorára nőni a hálózat, mert szőnyeg alá söpörtünk, mi, szabad emberek, a saját érzéseinket. Magukat bábmesternek képzelő pszichopatákat, és undok, balek, buta, frusztrált rendpárti kispolgárokat kellett "elfogadni". Ez egy a fajta ember, aki tele van becsvággyal, de középszerű, tehetségtelen, és sokszor még gyáva hozzá. A tekintélyelvűség lényege, hogy nem kreatív valaki, és nem tud autonóm lenni. Mind ilyenek voltak. Mindenki, kivétel nélkül mindenki tehetségtelen aki a blogomon meg van nevezve. Soha nem tapasztaltam azt, hogy eredeti gondolatuk lett volna. Közben ment az agymosás, hogy nem lehetsz elitista, mindenkit megérteni, párbeszéd. A végén már a testem bölcsebb volt mint az elmém, mert fizikailag éreztem az undort.

A közösségi média szerepe itt kerül elő, mert ott volt a felület koordinálni ezeket a magukban balek és frusztrált embereket, illetve kapcsolokat építeni közegek között. Mindenre lehet embereket találni ("egymillió like egy zsák krumplinak"), az odacsődülők, a hergeltek - nagyon kicsi anomália egy nagyon nagy tömegből, de az anomália válik reprentatívvá.
Mindenkinek van közösségi média, de nem mindenki lincsel. Például te hány neten mocskolódó boomert ismersz? Én senkit. Folyamatosan azt támasztják alá világszerte adatok, hogy a boomerek nem aktívak az interneten.
A hálózati logikát tükrözte vissza a közösségi média: látod ki kit likeol, ki kivel van. A bullying sztoriknak akkor van vége, amikor visszatámad, erőt mutat akit üldöznek, de ha én ezt tettem játszották az áldozatot, és az volt a vérfagyasztó, hogy a csürhe élvezkedve a színjátékon helyeselt. Meg lehetett volna szakítani, ha nem vagyunk egy mezőben, vagy ha megvédenek, de ezt nem történt meg a hálózatosodás miatt.

A hálózat miatt nem lett vége amikor elküldtem őket a francba- tudtak egymás előtt áldozatoskodni. Áldozatok akartak lenni, és önelégülten hatalmaskodtak az áldozatpózból. Ez egy áldozatkultusz volt, ahol mindenki leginkább a saját aljasságának az áldozata, és büntetik aki nem hajlandó igazából áldozatnak lenni, vagyis tűrni, hogy élősködjenek rajta.

Nem állítom, hogy a közösségi média szerepe ebben determinisztikus, és azt sem tudom, hogy nem jött-e volna valami rosszabb, mert az ingyenmunka, és nesértsünkmegsenkit és mindenpolitika toxikus közeget teremtett ott ahol én mozogtam (az ideológiai háttérről itt részletesen).
A polgári etikett okkal kerül gyakran elő a blogon, mert számukra nem a becsületkódex(mint a rendi társadalom egyes rendjeiben) a világ szervező logikája, hanem a megfelelés, a külső kontroll, és a közösségi média a kontroll felülete.
Ahhoz is buták voltak, hogy megértsék a képmutatás lényegét- annyira csak a felszínt majmolták, hogy állandóan álnyugalmat erőltettek magukra és azt képzelték higgadtságnak. Azt kellett volna leleplezni, hogy a másik embert a tulajdonuknak tekintik és eszközként használják, nem azt, hogy érzéseik vannak. Annyria aljasak, hogy még nagyzolni és képmutatni se tudnak rendesen.

A hatalomért, befolyásért tülekedő érdekvezéreltek is internetes álomvilágokban éltek ahol többnek képzelhették magukat, és egymást hátbaveregetve élhették ki a fantáziák. Balekokat meghülyítve, akik leginkább saját maguk áldozatai. Egy részük annyira infantilis, hogy nem tud különbséget tenni mese és valóság között. Jellemzőek erre a közegre az anime szubkultúrában szocializálódott cosplayerek akikből genderidentitásokat felvett “elnyomottak” lettek pár év alatt. Az elnyomottak között is “””legelnyomottabb kissebbség”” a transzneműek természetesen- nagy átlagban középkorú férfiak, akiken elulralkodott a fétisük, és pár nagyon feminin meleg, jellemzően homofób családból, illetve társadalmi ragályként terjedve, csoportosan tinilányok akik korábban emósok, darkosok stb. szubkultúra lettek volna. Az egész biopolitikai rezsim embergyűlöletét mutatja, hogy tinédzserekkel, sokszor lányokkal sailor moon kosztümben faszt verő férfiakat raktak össze a “”””legelnnyomottabb kissebbségnek””.

Akik a védelmükre keltek sem különbek: válogatott manipulátorok, akik mind egymáson átesve ugrottak képviselni a legelnyomottabb kissebbséget. Látták ami megy a háttérben, és szőnyeg alá söpörték. Hatalmat képzeltek maguknak, mert tüntetéseken tapsoltak nekik, mert likeolták őket facebookon. Mind alternatív valóságban élt, amibe egymást szuggerálták bele. Itt fejtett ki hatást az ideológiává vált szociálkonstruktivizmus: minden belső lényeg (és ezzel együtt saját morális mérce) nélküli, törtető emberek, akik nagy pofával szajkózták (mimetikus hatás, többet között közösségi médián keresztül), hogy minden politika. Ami emberi (negatívnak mondott, szerintem inkább csak nehéz érzések mint düh, gyász, szomorúság) azt szégyellték, ami pedig nem emberi, vagyis zsarnokoskodni és élősködni azt átmoralizáva, pöffeszkedve, páváskodva játszották egymást előtt.

Gyűltek a vérszagra és élvezkedtek a szenvedésen. Mérő Vera szokás szerint önleleplező: “Nézzétek meg ezt a filmet. Feltöltődés lesz, a legjobb fajtából.”Találós kérdés - miről szól az ajánlott a film? Savval leöntött indiai nőkről. Írtam már, hogy Mérő Verán az nem lát aki nem akar, de megint leírom, mert a blog ilyen kicsit önismétlő műfaj. Vera okkal gyakori szereplő, igazi rossz ripacs:

Ilyen színészi képességű emberek játsszák az igazságosztót, ugyanilyen ripacs módon. Az nem lát át rajta aki nem akar, és van aki nem akar, mert nem érdeke.


Forrás: cursed cancellations instagram

4, Ki a célpont, kiknek?

Az igazság az, hogy én pont az vagyok, akit az ilyen emberek mindig gyűlöltek, mint minden szabad embert. Mindig próbálkoztak, mindig probléma volt. Mert szabadabb vagyok mint amilyenek ők valaha lesznek, mert tudom amit ők nem, mert mert nem tudnak kontrollálni, mert magukból indulnak ki, és nekik a “tudás hatalom” - tehát azt jelenti, hogy fenyegetve vannak. A hatalom automatikusan kontrollt jelent, és ezt tipikusan szadizmuson keresztül élik meg (lásd szociálkonstruktivisták poszt).

Ami a blogon le van írva az megmutatja milyen képzeteik vannak a hatalomról, hogyan élik meg (csak az illúzióját a hatalomnak). Pszichotikusságig kegyetlenek, élősködnek rajtad és el akarnak pusztítani közben, de minnél jobban összetörve. 

A tudatát elvenni valakinek. Ezt nem teszed azzal aki valamivel felidegesít, azzal se aki mondjuk ellopja a biciklid. Ez az igazi gyűlölet. Mondjuk azzal teszed akinek az erőforrásaiból előadtad magad többnek mint ami vagy. Aki tükör a saját kiszerűségedet látni. Eltüntetni a bizonyítékokat. Ehhez kell a tekintélyelvűség, mert az kiszolgáltatottság is: nem tudnak önnállóak lenni, és ebből jön a kontrollmánia. Persze becsomagolva, lásd régebbi posztokat a diskurzív stratégiákat illetően. Azzal teszed akivel az a problémád, hogy létezik.

Ez gonoszság, mert életellenes.

Miközben ezen a poszton dolgoztam, szilveszter előtt egy nappal az történt, hogy Patakfalvi-Czirják Ágnes és Bogyó Virág (nem fogok anonimizálni, adat) bejött egy helyre, ahol én ültem és vártam valakire.
Elképesztő volt: integettek nekem mintha mi sem történt volna. Ennyire, ennyire átgázolnak minden határon. Folytatom is velük a karakterek leírását, ha ennyire szeretnek szerepelni a kultúrharc blogon... akkor legyen…! Tizenkilencedik századi manírokkal úrizálnak, de olyan prosztók, hogy a tapintatnak a fogalmát sem értik.
Megmondtam, hogy most azonnal elkotródtok, meghunyászkodva szégyellitek magatokat, és a közelembe ne kerüljetek. Nyilvánvalóan nem állunk le jópofiskodni, takarodj el a kurva anyádba, és tudod mikor legyen ekkora arcod.
Patakfalvi amikor látta rajtam dühös vagyok megvillant a szeme. Legalább kiderült a motiváció amit annyira szerettem volna tudni: élvezte. Hatalmat élhetett meg, azt hitte macska-egér játékot folytat velem ha frusztrálni tud. Mivel kiismertem őket tudtam mit kell csinálni: elrontottam az élvezetét. Mondtam, hogy én mindezen régen átlátok, úgy beszélek veled ahogy megérdemled és ne is álmodj arról, hogy sarokba szorítasz. Amikor én beszélek te befogod. Semmi magyarázkodás, ne okoskodj nekem, ne játsz meg, hogy nem tudod mi van, ne is próbálkozz, úgy kotródj el a közelemből, hogy a lábad ne érje a földet. Ezt és ezt csináltátok (kedves olvasó lásd a blogon), érdeklődve várom hogyan válsz méltóvá arra ami történt. Ne másnak osztogasd az észt, hanem mutass példát, ha már annyira tudod másnak hogyan kéne élnie. Volt bőr a pofáján megpróbálni tekintélyt sugároznia: én szégyelljem magam! Dehogy szégyellem én magam amiért úgy beszélek veled ahogy érdemled. Aztán amikor meglátta, hogy nem jönnek be a trükkjei, sem a tekintélyt sugárzás, sem az áldozatosdi (morális hierarchiákat invokálni), sem a valóságtagadás (csak aggodalmaskodik, csak jót akart, nem tudja miről beszélek stb stb) hüppögve kérdezte, hogy mit kell tennie, hogy elkerülje a konfrontációt. Mondtam, hogy soha a közelembe nem kerülni, és akkor ott az ajtó. A rangsorban hátrább levő Bogyó Virág csak állt ott csendben, és amikor kiment szó nélkül követte.
Két percbe tartott elküldeni, és ez működött. Okkal vannak káromkodások a nyelvben, ha valaki átlépi a határaid, a tudtára kell adni. Az, hogy MERSZE volt vihoga, énekelve beszélve, integetve odaköszönni sokkal, sokkal undorítóbb, mintha odaordított volna, hogy dögölj meg te kurva. A szokásos végtelenül aljas passzív agresszió. Amint határt húznak neki: vége a bulinak, ennyi. Ez egy olyan ember, aki képes volt úgy beszélni velem, hogy NEM VAGY ELROMOLVA ÉS SZERETVE VAGY. Mintha a lába előtt csúsznék-másznék elfogadásáért, mintha én fordulnék saját magammal szembe (mikor ők akartak saját magam ellen fordítani), mintha pápa osztogatna kegyet a szegénynegyedben… ...ha erre lehet valamit mondani, akkor azt, hogy takarodj már a kurva anyádba te zakkant kis basáskodó tyúk. Önfelnagyítás stratégiái, és védekezés ellenük. Csak egyszerűen, lényegretörően. Fenét kell őket sajnálgatni meg pátyolgatni. Komolyan venni, érvelni és magyarázni pedig végképp nem.
Ő is tudta, hogy blöfföl, de nem vette figyelembe, hogy nem veszik be a blöffjét, és éppen azért tűrik el, mert mindenki tudja, hogy blöfföl. Aztán nekem leesett, hogy úristen, addig jó amíg csak blöffölni tud. Örülni kell annak, hogy az ilyen ember nem tud ártani, nem karriert építgetni neki, csak mert sajnáltatja saját magát, hogy “imposztor szindrómája van”…? Valakinek aki egy phd konklúziójában képes leírni, hogy ünnepnapokon az ünnepi zászlót tűzik ki, hétköznapokon meg a hétköznapit…? Egy imposztort pátyolgattunk, hogy ne érezze már magát rosszul az imposztorszindrómája miatt. (Szerintem a világ kamuja az imposztor szindróma. Vannak depressziósok, lusták, alacsony önértékelésűek, vannak rossz módszertanok, rossz helyen emberek, van rosszul végzett munka. És vannak imposztorok, akik közül a gátlástalanabbja áldozati státuszt kovácsol az imposztorságból is. Ha már minden miatt lehetsz áldozat, azért is mert tehetségtelen és kontraszelektált vagy.)

Ez a pöffeszkedő mikiegér...


(Éber Márk) … is próbálkozott személyesen. Olyan emberhez méltóan aki mások háta mögött ír lejárató levelet, sunyin, a foga között odaszólt nekem az utcán, ahelyett, hogy levegőnek nézett volna, vagy átment volna a másik oldalra. Ő csak köszönt, hogy “Szia Orsolya”! Magyarán átgázolt a határokon és provokált. Mintha mi sem történt volna, mintha reális lenne, hogy mi majd elcsevegünk, hogy “szia”. Hátrafordultam, és hangosan megmondtam, hogy üdvözöl Puch László, és a témavezetőm akinél megpróbáltál fúrni.
Ha igaz lett volna ami a lejárató levelében le van írva, akkor ugye eljut hozzám a levél és felakasztom magam. Neki garantáltan kettétörik az élete. Rajtam múlt, nem rajta, és ennyire pofátlan, hogy a foga alatt sunyin odaköszön a nyílt utcán. A levél nem volt elég, még végig kellett hallgatnom, hogy kik akarnak bosszút állni rajta a “szerelmi sztorikért”, vagyis amiért diáklányokat kúrogatott. Csak mások iránt való tapintatból nem született erről külön poszt, pedig annyira vámpírkastély dinamika. Persze az a legabszurdabb rész, hogy igen, egy plágiumsorozat leleplezése az alapkonfliktus ami miatt lett a lejárató levél, hiszen amikor a sorozatos plagizátor felolvasott 20 percet a google booksról (igen, ennyire szégyentelenek) a pöffeszkedő mikiegér (és két másik tag a “”tudományos műhelyből”” ahol megpróbálták ezt az egészet elkenni) is ott ült mellette, lásd a videó, és nagyon komoly pofákat vágott. Ha odafigyelt volna, feltűnhetett volna, hogy ezek összecopyzott paragrafusok egymás után, és még a mondatoknak is angol szintaxisa van. A plágium is a másokból élésről szól. Ezért fenyegetés nekik az agresszió, mert azt jelzi, hogy valaki nem tűr tovább. Ha ő odaszól, hogy szia, akkor bájologj vele és nyelj szart. Tudd a helyed! Ő a rend, a tekintély, az igazság. Ő a higgadt bölcs, te csak egy veszett kutya lehetsz, és jön is a kéztördelve mocskolódás meg a többi.

Ha valójában zavarná őket a konfliktus csendben elkerülnének, de igazából VÁGYJÁK a konfliktust, és csak úgy gyűlnek a vérszagra. Mind ott sertepertél ha balhé van, és amelyik istenigazából pofátlan az még magát is bevágja áldozati pózba. Patakfalvi például, aki tényleg minden adandó lehetőséggel élni akart - például miután még csak nem őt, hanem engem és valaki mást hívtak egy munkára (egy korábbi munka kapcsán ami az én ötletem volt) és miután ő is beállt (szerzőnek, megvalósítani az én ötletem “közös munkaként”), és az egészet át kellett mérgeznie a kontrolldrámáival, még számon kért, hogy én őt szarba rángattam (amiért engem lincseltek) és vállaljak felelősséget! Nem csak az én erőforrásaim járnak neki, még én őt kompenzáljam, amiért a személyem nem tökéletes biodíszlet ahhoz, ahogy ő Erdélyből elképzeli magát itt Budapesten decens polgárasszonykaként. Idomíttassam ki magamból a reaktív agressziót, magyarán azt, hogy ha bántanak, akkor nem fagyok le, hanem megvédem magam. Az életem mentheti meg, mások éveket tesznek abba, hogy nekik működjön, de én idomíttassam ki magamból. Azért, hogy a Patakfalvi úrizálásához jó háttérkaratker legyek. Ahhoz ahogy egy buta, rosszindulatú, erőszakos, felfelé nyaló, lefelé taposó, gőggel a kisebbrendűségi komplexusait, hajbókoló cselédmentalitással a törtetését leplező ember elképzeli a finom viselkedést- álnyugalomnak, képmutatásnak és tekintélyt játszásnak (ezek keverékét szokták higgadtságnak nevezni). Életemben nem találkoztam ennyire, már-már paródiába illően pofátlan, minden határon átgázoló emberrel. Rajtam életemben nem élősködött senki ilyen szintekig minden gátlás nélkül, de annyira tényleg minden gátlás nélkül, hogy azt hitte a gyűlöletét is szabadon kiélheti. Igen, és közben sajnálni kellett, mert ő az áldozat…az agresszió tabusítása, “a stílus az ember” - tudd a helyed, tűrj és kussolj miközben szívják a véred.

Ami konfliktusunk volt, az a Patakfalvi gerjesztette, hogy bűntudatot kelthessen, és előadhassa magát igazságosztó szerepben hatalmaskodva. Nem bosszú volt, hanem irigy, frusztrált emberek tombolása, amit a közösségi média tett lehetővé több mechanizmusok keresztül. Leírok egy konkrét esetet. Az úgyszint élvezettel kegyetlenkedő kis barátnéja (vagyis akivel Patakfalvi ellenem összefogott a konfliktusokban amiket gerjesztett), polgári nevén Bogyó Virág soha életében nem publikált szöveget, de azért a Patakfalvival együtt akart nekem “segíteni” megfogalmazni nyilvános bocsánatkérést .. mint a Varázshegyben a gonosz varászló, aki arra vesz rá embereket, hogy alázzák meg magukat nyilvánosan. Ha pánikba esek, és egy év lincselés és lejáratás után nyilvánosan bűnbakot csinálok magamból valószínűleg nem élnék már. Ők írnak egy színpadias fordulatokkal teli szöveget, amikkel én porig alázom magam - értsd: feladom az integritásom, vezekelek azért amit ők gyűlölnek bennem (öntudat, autonómia, egyenesség, pimaszság, lényeglátás)-, minden felelősséget magamra veszek egy trollhorda, pszichiátriáról ki-be járó emberek, mániás hazudozók, szélhámosok és politikai komisszárok tombolásáért, sarokba szorítva kirakom a Facebookomra, átveszik, likeolják, ez lesz a valóságom, A Valóság: a baj az, hogy az vagyok aki vagyok. Pár kattintással tűnik el személyes és nyilvános között a határ, valóság és fikció között. Az álvalóság replikátorai pedig lecsapnak, és a kizsarolt, mások által írt vallomástételt terjesztik el, mint az igazságot amit én is elismertem. A szalmabáb amit építettek belőlem életre kel, helyettem él. Bűnbak leszek, és vége az életemnek. Viszont Patakfalvinak és Bogyó Virágnak nem kell magukat irigy libáknak érezniük mert vállalható okot találnak a gyűlöletükre- azt, hogy én bizony rossz ember vagyok! Ki volt hirdetve facebookon, likeolták, tehát igaz. A tulandonuknak tekintettek, hiszen használtak, ki tudtak használni, és a kihasználás csúcsaként a saját hitványságukért engem áldoztak volna fel. 

Amikor ezért a sztoriért próbáltam valami magyarázatot kapni, kioktattak, HOGY AZ IGAZI BARÁTOM AZ, AKI ŐSZINTÉN A SZEMEMBE MONDJA AZ IGAZSÁGOT! Mintha az ő hatalmaskodásuk, kegyetlenkedésük, az ő parancsolgatásuk maga lenne az igazság, és nekem még hálát kéne érte éreznem… semmi, semmi határt nem éreztek, és most a Patakfalvi a szerencsétlen székely zászlójával haknizik, ahelyett, hogy érdemben reflektálna a saját szerepére korunk horrorjában. Ahogy Bob Altmeyer mondja:”Nagyon szembetűnő, hogy a tekintélyelvűek agressziója mennyire gyáva és sunyi: gyáva emberek sunyin követik el, aztán gyáván el akarják sunnyogni a felelősséget.”.




Ennyire sikerült elsunnyogni. Ez algoritmusokon keresztül a karma. Annyit se bírtak soha mondani, hogy 'sajnálom ha megbántottalak'.

A tekintélyelvűség attitűd-, és kognitív-struktúra) manifesztálódása kapcsán azért fontos ez a két szereplő, mert régről, és jól ismerem őket. Authoritarian followers a hálózatból: Bogyó Virág eladta magát művésznek, de nem az. Nem az én következtetésem (egyébként lehetne is, műkritikusként, és a kortárs művészet határterületeivel foglalkozó kutatóként), hanem ez hogyismondjam normatív állítás. 2016-ban kezdett egy DLA-t, és azóta ez a csaj nem csinált semmit. Kilóra, méterre, karakterre.. semmit. Egyetlen értékelhető (közös)munkája ez, ami az én ötletem volt és mivel én tudok angolul és németül, én adtam el a kurátoroknak. Rajtam nem élősködtek, belőlem éltek. Igen, és ő nem állta meg, hogy kegyetlenkedjen és hatalmaskodjon. Ha átlátja az ember, teljesen logikus.
Mások is viselkedtek ahogy ők, sőt, a két szereplő kapcsán leírt dinamikák, megküzdési módok, beszédmódok jellemzőek az egész közegre. Sok Bogyó Virág van: valaki mesélte, hogy neki a horrorpillanat az volt, amikor a régi drive-ról törölgette a fileokat, és sorban ott volt egymás után, hogy belpestivampirpicsaneve.render1.mov- belpestivampirpicsaneve.render45.mov, de így sok giga éveken át. Évekig tart, és a közeg belső logikájából fakad. Valakinek kell dolgozni a szektás informalitások mentén kontraszelektálódottak, és (sokszor öntudatlanul) ügynöki munkát végzők helyett.
Vissza a karakterekhez a hálózatban. Sok év ismeretség (“barátságnak” nem nevezném ahogy kihasználtak) alapján biztosan tudom, hogy habár a pszichotikusságig voltak kegyetlenek, közben frusztrált, gyáva, megfelelési kényszeres emberek, akik a tehetségtelenségük és kissebbségi komplexusaik leplezik gőggel. Tudtam róluk, hogy képesek aljasságra, sőt, láttam ahogy aljasak és szadisták, de engem is lesokkolt, hogy semmi, semmi határt nem éreztek, élvezettel forgatták bennem a kést, és még külön élvezettel kérdezgettek aggodalmaskodva, hogy fáj-e. Az érdeket értettem, és azt hittem az ő érdekük az, hogy engem békén hagyjanak. A gyűlöletüket nem értettem, mert nekem, aki még nem ismerte az önmagáért való hatalomvágyat nem volt logikus. 
Életemben soha olyan pszichotikusságig fajult gyűlöletet nem váltottam ki senkiből mint a Patakfalviból. Passzív-agressziónak nem nevezném, mert a "passzív" és"agresszív" túl finom kifejezések az esztelen, túlcsorduló tiszta gyűlöletre. Találóbb leírás az aggodalmaskodásba, kéztördelésbe, szépelgő szavakba csomagolt gátlástalan erőszak és szadizmus. Csak azért, mert létezek, mert az vagyok aki vagyok. Azért nem rejtegette, mert azt hitte, most megteheti. Bogyó Virág, amíg nem találkozott Patakfalvival nem mert velem kegyetlenkedni, vagy lehet eszébe se jutott.

Biztosan nem tudhatom (habár a gyávaság elég biztos jel), de elég nagy bizonyossággal azt gondolom nem született pszichopaták (pszichopatának azt nevezem aki empátia, érzésekre való képesség nélkül születik), hanem ideológia és a fennálló körülmények tették őket azzá amik- szociopatává. Aki szociopataként viselkedik szociopata. Az egy oximoron, hogy jófej, csak szociopata. Például aki kéztördelve, aggodalmaskodva papol higgadtságról és erőszakmentességről, miközben a háttérben kavarva nyilvános lejáratást szervez (többször is próbálkozva!) egy úgynevezett “barátjának”, az szociopata. Társadalomtudósként, leíró nyelvet használva, és büntetőjogi felelősségem teljes tudatában nevezek szociopatának szociopatákat. A dolgok azok amik. Kik is viselkedtek így? Hogyan fakad ez a karakterükből? Bogyó Virág leginkább frusztrált volt, a Patakfalvi nem bírta elviselni ha másnak van ami neki nincs- felszabadultság, öntudat. Aktívan rosszindulatú, pletykás mind a kettő. A Virág egyszerre infantilis és nihilista. A Patakfalvi epekedett valami hatalomért, és játszmák, kontrolldrámák sorozatába kavarta a környezetében élő embereket, amik mind arra futottak ki, hogy valaki másban bűntudatot keltsen, valaki mással is éreztesse a saját tehetetlenségét és inkompetenciáját, hogy ő tetszeleghessen a rend kinyilatkoztatójának szerepében. Alázatról papolt, és nem fogta fel, hogy az alázat nyitottságot jelent mások gondolataira, és nem hajbókoló, önkissebbítő szolgalelkűséget. Még amiatt is reklamált, hogy én hogyan megyek be egy szobába. Ő mondja meg, hogyan szabad bemenni egy szobába! Mástól várta el, hogy alázza, kissebbítse saját magát, csak mert ő képtelen a saját (frusztrációból, irigységből fakadó) gonoszságát kontrollálni.

Szó sem volt soha arról, hogy ezek az emberek valami géniuszok akikkel nehéz együtt dolgozni. Eredetiségük, kreativitásuk, empátiájuk nincs, Virágtól gegek tellnek ki, Ágenstől “dekonstrukció”. Azok voltak amik: frusztrált rendpárti kispolgárok, pitiáner kis zsarnokok akik másokat használva akartak előrébb jutni. Értelemszerűen annyira tudta magát mind a kettő sajnálni, hogy majd elsírták magukat. A Patakfalvi olyan műsort rendezett, hogy tördelte a kezét, hiperventilált, és kigúvadt szemekkel, fejhangon sipákolt. És mint tudjuk, az áldozatiság szent és sérthetetlen, szokásos. Sok ember közös erőforrásai kellettek ahhoz, hogy eljátsszák ők eredetiek és alkotó emberek, és egy olyan társadalmi közeg, ahol minden konfliktust nagyvonalúsággal igyekeztek elrendezni. Ez mind adott volt. Sok éven át.

És mindez semmit nem ért: elkezdődött Milgram kísérlet, és élvezettel kegyetlenkedtek. Patakfalvi-Czirják Ágnes megrészegült a vérszagtól- ez volt az első gondolatom, és találó. Nem volt magánál, nem racionálisan gondolkozott, elsodorta a csürhementalitás. Ott sertepertélt minden balhé körül, élvezettel botránkozott, színpadiasan károgott, sápítozott az agresszióról, miközben a háttérben kavart és ő is aktívan tett azért, hogy sarokba szorítsanak. Olyan nevetséges és átlátszó volt az ellenem zajló hajsza, annyira értelmetlen konceptuálisan, hogy csak azért dőlhetett be neki, mert ő félt tőlem, őbenne keltett szorongást az én belső erőm. Amit soha nem fog tudni kontrollálni, és ami neki soha nem lesz, amitől (meg ezer mástól) kissebbségi komplexusa van. Az értezte, én fenyegetés vagyok, el kell tőlem venni ami nekem van, ami benne szorongást vált ki, és amit persze ő is használt, ha már neki nincs ami nekem van. Nem tudtam vele adatot felvenni (nem válaszol arra miért viselkedett így velem), de más értelme ennek a sztorinak egyszerűen nincs. Egy gyáva, manipulálható és manipulatív ember, aki csak azért tudott kvázi-pszichotikus állapotban kerülni kívülről nézve zagyva, nevetséges sztorikon teljesen hiteltelen internetes pöcegödrökben, mert előtte is szorongott, mert tele volt gyűlölettel és frusztrációval. Nem az érdekelte van-e értelme, és nem volt benne sem jóindulat, sem baráti cinkosság, sem humor, sem nagyvonalúság. Semmi, mint ahogy addig sem. Tetszett neki, hogy engem el lehet ítélni. Az igazi bűnöm az volt, hogy még frusztráltabbnak érezte magát tőlem. Nem kellett, hogy bármilyen sztorinak értelme legyen, mert nem a sztori keltett érzést, az érzés már megvolt. Legitimáció kellett, helyeslés. A gyűlölet belőle jött, és csak helyeslés kellett, hogy kijöhet. És olyan gyűlölet, hogy el se tudtam előtte ilyet képzelni. Egy olyan ember gyűlölete, aki énekelve beszélve, önsajnáltava kérdez vissza, hogy “Kutatóként vagy mosogatóként?” amikor arról kérdezik mit kezdene az MTA átszervezése után. És egy olyan embert tombolása, aki csak vágyta, és ezért képzelte a hatalmat magának, miközben pszichológiailag alkalmatlan arra, hogy bárki felett befolyása legyen.

 Lehet túlgondolom, túlírtam? Röviden: frusztrált volt, kommenteket olvasott, és azt hitte büntetlenül, és minden gátlás nélkül kegyetlenkedhet valakivel aki előhozza a kissebbrendűségi komplexusát. A mechanizmus mimetikus: valaki (a vezér, a jellemzően pszichopata karakter) a hálózat közepén kimondja a vádakat, akiben (authoritarian followers, csürhe) van olyan fajta gyűlölet, szorongás (ressentiment) amivel a vádak rezonálnak, az felerősíti és terjeszti.

A minden gátlás nélküli pszichotikus gonoszság alatt értem, hogy az öntudatom, az önbecsülésem, az életem felett a kontrollt akarták elvenni. Külön élvezetet okozott neki, hogy tudták én megvetem a pszichologizálást, a fegyelmező, kontrolláló, büntető rendpártiságot. Azt hitték sarokba tudnak szorítani, és csak tovább hergelnek azzal, hogy én tudom, hogy ők tudják, de kívülről nem látszik: mintha aggódnának, ők olyan jó emberek. Olyan dolgokat akartak rámerőltetni amik számomra elfogadhatatlanok (és ők tudták ezt), a kontrollt akarták tőlem elvenni a saját életem, sőt, a saját tudatom felett, de azt képzelték (és akarták velem elhitetni), hogy a külvilág számára leplezik, hogy erőszakot tesznek velem, csak “megmentenek”. Magamtól. Nem az engem hajszolóktól, hanem attól az embertől(tőlem), aki országos médiában és tudományos folyóiratokban beszél a cancel culture-ről, és aki olyan levelet kap, hogy “lehet a blogod nélkül nem élnék”. És igen, közben sunyin szart kavarva ők tettek volna arról is, hogy tovább ki legyek téve a gyalázkodásnak és provokációnak, amit ők szadista élvezettel követtek és kommentáltak.
Olyan emberek akartak saját magammal szembe fordítani, saját magamtól “megmenteni”, akik egy meetingen nem merik kinyitni a szájukat, akik az én hátam mögé bújva (vagy inkább azon mászva) építették a karrierjüket. Ezt nem merték volna, ha nem képzelnek társadalmi helyeslésnek pár neten hőbörgő hasonszőrűt, és ha nincs kvázi-ideológia gyártva olyan mondásokból, hogy “minden politika”.
A pöffeszkedés és képmutatás keverékét nevezték higgadtságnak, és teljesen komolyan azt várták tőlem, hogy én erre ÓRABÉRBEN IDOMÍTTASSAM BE MAGAMAT miközben lincsel a trollhorda, és ezek a sunyin élvezkedő kis szadisták játsszák a nagy bölcset és okoskodnak a párbeszédről, sőt, szervezik az alkalmakat, amikor engem szó szerint, élőben, nyilvánosan kiültetnek szabad prédának olyanok elé akik rám szálltak és csoportosan karaktergyilkolnak. Életem legparább sztorija. A londoni barátnőm a szája elé tette a kezét, és felsikoltott, hogy oh my god. Szabad ember ezt el nem tudja képzelni- a butaságnak, a gonoszságnak, a hajbókoló szolgalelkűségnek, szadizmusnak és az aljasságnak ezt a keverékét. És tényleg azt képzelték ezt, ezt be tudják csomagolni egy kis kéztördelésbe, aggodalmaskodásba…. mintha nem tudná mindenki mit jelent “a segítségre van szüksége”- gyertek a vérszagra! Jó nagy büdös lófaszt aggódtak értem, aggodalmaskodásba csomagolva hatalmaskodtak, büntettek, kontrolláltak, aláztak, akarták legyőzni azt aki előhívja a kisebbségi komplexusukat. Ha tényleg jót akarsz valakinek nem gázolsz át a határain.

5, A szelf nem performatív-nem az vagy akinek előadod magad

Közben mindez, ez az egész közeg amiben ezek a dolgok történtek A TEKINTÉLYELVŰSÉG ELLEN VOLT POLITIKAILAG FELHASZNÁLVA. Egy második világháború (itt rendszerváltás) óta működő társadalmi berendezkedés adott kultúrpolitikai paradigmái (könyvfejezetben részletesen megírom)- amik úgy-ahogy működtek amíg nem jött a közösségi média. Annyira működtek, hogy én nem hittem, hogy ez velem megtörténhet. Igazából ettől lett ptsd-m.

Ha működött volna rendben lenne. Nem működött. Nekem rendben lett volna, hogy akkor ők is szerzők mint én, ők is autonóm emberek, ők is alkotó emberek, ha az én erőforrásaimból is.

De nem működött. Paradox volt alapból: valami ami a tekintélyelvűség ellen van, nem épület kizsákmányolásra. A kulturális szektor nagyon kizsákmányoló. Az emberi természet félreértése miatt sem működött: szelf nem performatív. Nem lehetsz bárki és bármi, és nem csak azért nem, mert a kapitalizmus stb stb. Nem az vagy akinek előadod magad, akkor se ha teljesen elhiszi a környezeted. Nem mindenki művész, sőt, nem mindenki autonóm. Vannak emberek akik értik egy adott módon a világot. Van benned valami nagyon különleges, amit irigy, szerepet játszó libákkal kelleme megosztani. Vagy születsz rá, vagy nem (mint ahogy szerintem a pszichopátia is született). A tekintélyelvűségre, szociopátiára valószínűleg van született hajlam, a többi társadalmi környezet. Azt tudom, mert végignéztem, hogy tizenx évig játszották emberek, hogy többek mint amik, és eszébe se jutott sokaknak (nekem biztos nem), hogy csalók lehetnek. Extrém jóindulat közepette, totális beleéléssel játszották meg magukat annak akik szerettek volna lenni. Persze nem tudhatok minden részletet, de a társadalmi környezetet ismerem. Jóindulatú volt, és nem számított senki csalókra, vagy ilyen fajta csalókra. Sok évig potyautaskodhattak, bocsánat, peformatív tapasztalattá tehették, hogy ők azok, akik lenni szeretnének.

Nem lettek mások ettől, csak elbízták magukat. Magyarán csak nagyobb, gőgösebb seggfejek lettek.
Amikor nem volt leírva hogyan kell jó embernek lenni, akkor saját magukként viselkedtek- ahogy tekintélyelvű embertől elvárható.
Van ez a vicc: Jamaicában elfogy a fű, és megszólal a raszta, hogy mi ez a szar zene…? Így voltam én is. Elfogyott a végtelennek hitt lelkesedés, és csak néztem, hogy kik ezek a kis szörnyetegek…? Ugyanazok akik addig is voltak.

Könyvtárakat írtak tele, és iskolák, módszerek sokasága van arra a problémára, hogy valaki nem tud saját magához kapcsolódni, nem elég autonóm. Találja meg saját magában amire szüksége van, ne mások rendezzenek neki színjátákot. Ez, hogy mindenkit komolyan veszünk, mindenkinek megfelelünk, mindenkinek jár, hogy mások annak lássák akinek ő szeretné magát látni, ez másokból élést jelent. A mi életenergiánk, nekik. Ha valamit determinisztikusnak találok akkor ezt, és nem a közösségi médiát.

A hamis premissza elméleti valami olyasmi, hogy te az identitásod vagy. Okkal voltak okkult szövegek, mert nem mindenki tud absztrakt dolgokat jól értelmezni. A leíró szöveg nem ideológia, és nem előíró. Valóban vannak adott fajta hatalmi rendeződések és erőterek a kultúra vagy tudomány körül, de ennyi. Ez nem a világ általános szervező logikája, ezek az emberek pedig azzá teszik. Lásd a konstruktivizmusról itt és itt, (és igen, unom sokszor ugyanazt leírni, de ez ilyen műfaj). Ennek egyenes következménye az olyan kioktatás mint pl a “tudni kell, mikor lehet beszélni, mikor kell hallgatni“.  Azt kéne tudni, hogy gyáva, buta, megfelelési kényszeres embereknek mitől van ekkora pofája…. attól, hogy ideológiát csináltak leírásokból, vagy attól, hogy látta az interneten a kommenteket, vagy attól, hogy azt képzeli mindenki más is szociopata, hogy ilyen az emberi természet, hogy minden a megfelelés?

Számomra az az igazi horror, hogy ehhez én ilyen közel, hogy ezeket az embereket én engedtem közel magamhoz, sőt, én tettem évekig úgy, mintha nem látnám, hogy egyenlőtlen, kihasználáson alapuló viszonyokban vagyunk. What We Do in the Shadows: az utcádban laknak a vámpírok, és bulizzatok együtt. Gyűlöltek azért, amiért megosztottam velük ami nekik nincs, én meg annyira akartam, hogy menjenek a dolgok, hogy szemforgatva tűrtem. Aztán persze kiborult a bili, és olyan félelmetes volt ezzel a gonoszsággal, és a kiszolgáltatottsággal szembesülni, hogy én sarokba szorítva éreztem magam. Egy dolog véresre verni a fejedet a falon, egy másik ezt nyilvánosan leírni. Ez azoknak a valahol naiv, valahol leszarós, határt húzni nem akaró embereknek is a felelőssége, akik nyomták a propagandát, hogy közös munka meg párbeszéd meg horizontális döntéshozatal, meg a szerző halott, és akiknek kényelmesebb volt nem észrevenni, hogy szociopatákkal kellene összeborulni. Igen, én is ilyen voltam, és ha lenne mondjuk egy pánikbetegségem halott is lenne a szerző. Olyan kulturális minták, mint a minden relativizálása és a trauma-minden-rossz-alapja pszichologizálás vezettek ahhoz, hogy kollektíven pátyolgattunk és mentegettünk nyerészkedőket, szadistákat, szociopatákat. A gonoszság tagadása.

A társadalmi közeg felelőssége, hogy kedvesnek kellene képzelni aki aggodalmaskodik meg sajnálkozik, bölcsnek aki elég lassan beszél. Közönséges manipulátorok voltak az ‘áldozatok’ akiken segíteni kell meg akiket meg kell érteni. Lehet, sőt, valószínűleg áldozatok is voltak sokan közülük…és? Arra volt nyelv, hogy elmondják ki miért áldozat, pszichologizáló (egyéni fókuszú) és strukturális is. Arra nem, hogy megvédjük magunkat, mert nem lehetett még csak káromkodni sem, nem lehetett semmi agressziót mutatni. A legmegbélyegzőbb dolog volt, ha valakire azt mondták, hogy agresszív, sőt, Péterfy-Novák Éva egyszer azért szállt ki egy lincselésemből, mert “felfedezte saját kommunikációjában az agresszió jeleit.” Közben minden határon átgázoltak, de ha laaasan szóóóótagolva és választékos szavakat használva teszik akkor ezzel semmi baj.

Most tennék egy kis kitérőt, egy kis antik mágia: a fekete mágia alapja az irigység, és két módon lehet védekezni ellene: a nyitott tenyérrel, vagy a fascinum-al, ami a fallosz. Vagy add oda amire irigyek (nyitott tenyér), vagy lófaszt a pofájukba. Túl sokáig ment itt a nyitott tenyér, és ugye tudjuk mi lett azzal aki azt mondta, hogy ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel. Mártír. Ez a vége a sok nyitott tenyérnek, szóval lófaszt a pofájukba. Na, ezért sápítoznak agresszióról, és ezért tabu a káromkodás.

A hamis premissza az volt, hogy mindenki alapvetően jóindulatú. Nem. És ezt nem szabad pszichologizálással meg traumákról való beszédmóddal takargatni. Ki a francot érdekel traumatizált-e amikor éppen a kést forgatja benned…. a következményekkel kellene törődni, nem ‘megértőnek’ lenni.
Azt bánom, hogy nem mondtam szó szerint ezeknek azt embereknek, hogy nem áldozat vagy, hanem szar alak, aki leginkább a saját maga áldozata. Másfelől viszont a nagy “””bűnelkövetők””” sokszor csak tahó seggfejek voltak egy adott szituációban, vagy még ennyi sem. Nem minden patológia, és nem kell mindent “megérteni”. Sem elviselni.
A diagnosztizálgatás, a "segítségrevanszüksége" ez már a wmn-nek is átlátszó. A nagy feministák és baloldaliak aztán olyan kritikaiak, rendszerkritikusok, hogy nem ismerik a történelemet: nem tudják, hogy akiknek igazuk volt de érdeket sértettek megbélyegzéssel, diagnosztizálgatással, őrültnek nyilvánítással próbálták elhallgattatni és kirekeszteni.

6, Miért számít ez? azt leírtam miért van ez a moralizálás, de mit csinál, mint mechanizmus? Miért része az új erőszakformáknak?

Ha az ember elolvassa a Columbine lövöldözés leiratát (én elolvastam, hogy nektek ne kelljen…) egy nagyon sarkos helyzetben van ábrázolva a morális ítélkezés szerepe: mielőtt a két lövöldöző kivégezte volna az adott diákot, előbb elítélték morálisan, és mindenkinek kitaláltak valamit. Na ezért vérfagyasztó. Kutyát nem érdelne amúgy, engem biztos nem. Ezek olyanok voltak mint a gyászkórus. Kutyát nem érdekel mit mondanak a trollok, az ijeszti meg az embereket, hogy akkor ők szabad célpontok. A macskazene kifejezés onnan ered, hogy ha valakit agyon akartak verni és esetleg előtte megerőszakolni akkor az ablaka alá gyülekeztek előtte zajongani. Pont, mint ahogy csürhébe verődve kórusban sajnálkoznak és a “kéztördelve mocskolódás” a dehumanizálás eszköze. Az jut eszembe, hogy korábban írtam, hogy a Patakfalvi hangjától, hangszínétől volt gyomorgörcsöm. Ahogy a kiforgatott élethelyeteket, a valóságrablást visszafojtotta mézesmázoskodásba, ahogy énekelve beszélve sajnálkozott, ahogy kijelentett, kihirdetett és sarokba akart ezzel szorítani, pánikolt kelteni, vagyis hatalmat megélni.

Mintha valami elítélt lennék (ez a szerep jutott nekem) folyamatosan bűnlajstromokat olvastak a fejemre. egyébként mi lett volna ha igaz a bűnlajstromom… ...akkor maximum megszakítják velem a kapcsolatot, ignorálnak… ...de ezek le akartak győzni és eltiporni, megkínozni. Jöttek utánam és békén nem hagytak volna. Követelték, hogy mindenki ismerje el ők igenis áldozatok, és én igenis bántalmazó, erőszaktevő, sőt, népirtó vagyok. Népirtó. Igen, népirtó, lásd a screenshotokat a régebbi posztokban. Ennyire túlzó, groteszk, és abszurd.



Micsoda színházat rendeznek! Szerepeket osztanak - a transzok fejét ütik, de ő, a nagy hős, nem tudja tétlenül nézni! Akkora hősök és áldozatok, hogy kell valaki bűnbaknak. Itt ütik a transzok fejét. Szép példa ez arra, hogyan veszítik el az értelmüket olyan kifejezések, mint 'erőszak', 'bántalmazás'.
Ha elkezdesz nekik türelmesen magyarázni, akkor ki fogják forgatni, és addig gázolnak át minden határodon, amíg be nem telik a pohár, és el nem küldöd őket a francba, ami bizonyíték arra, hogy igen, ők áldozatok. (Természetesen igenis el kell őket küldeni a picsába, egészen addig amíg fel nem fogják, és mindenki mást is, aki beáll a színjátékukba.)

Ahogy roots of evil mondja: az igazi gonoszság ami be van csomagolva, és ezek mind becsomagolták. Egy nem mondta azt, hogy útban vagy. Utájuk a pofádat. Neked van ami nekünk nincs. Pedig ez volt az igazság.
Mindig valami áldozat, rend, tisztesség stb stb miatt aggódtak, és elképesztő micsoda csomagoló versenyeket játszottak, hiszen ők, a morális fölény megtestesült helytartói nem utálják a pofád… ...ők elítélnek és még bűnlajstromot is írnak neked. Ebbe időt és energiát tettek, macska-egér játékot játszottak, és külön élvezetet okozhatott nekik, hogy azt képzelik sarokba szorítanak: én tudom az igazságot, ők is, de nem tudok cselekedni. Igen, volt amikor sarokba szorítottak, és terrort éreztem.

Külön említést érdemel a Ginelli Zoltán nevű kicicomázott kis paprikajancsi (én legalább bevallom, hogy utálom a pofájukat), aki szó szerint napi szinten sajnáltatja magát a facebookon (ugye a világ mártírjai jó szokás szerint).
Talán annyira volt sunyi mint a Patakfalvi, csak azért nem érdemelt különösebb említést, mert csak egyszer próbálkozott. Igazi macska-egér játék: nyilvánosan megvédett, privátba hisztizett és zsarolt. Hirtelen, kb az egyik mobbingom harmadik napján előhozakodott azzal (ami soha előtte nem került elő), hogy én hogyan bántalmaztam minden módon. Életemben egyszer beszéltem vele hosszabban személyesen, egy kávézóban. Azt akarta amit mindegyik: hatalmat érezni, sarokba szorítani. Először csak jött a balhéra, aztán eldöntötte ő is akar egy szeletet a tortából. Annyira a legalja, hogy úgy ugrik a torkodnak, hogy előtte le akar kötelezni. Ez a kéztördelve mocskolódás pro verziója, mert az, hogy “segítségre van szüksége” lassan ember nem veszi be. Neked kell hálálkodni neki, visszaigazolni a jóindulatát, akkor ugrik a torkodnak, utána, amikor azt hiszi belül van a pajzson. Miután nyilvánosan leírta, hogy miért hagyjon engem mindenki békén, privátba nekem hosszasan volt sorolva ő mekkora áldozat, és én azzal sértettem meg, hogy nem vettem figyelembe az ő áldozatiságát! Hangsúlyozom életemben egyszer beszéltem vele hosszabban, egy nyilvános helyen. Hosszasan sorolta, hogy neki ez meg az milyen nehéz, én hogyan sértettem meg stb stb, és ha ő végignézi én hogyan bántalmazok mást, akkor ő kidobott volna! Ő, a tekintély, a rend, az igazság.. mint az összes többi frusztrált, magának hatalmat fantáziáló liba (legyen a liba szó gendersemleges, liba van gúnár és tojó).
Egy ötvenhárom kilós nőt fenyegetsz bazmeg. És ha egy ujjal hozzám érsz, elintézem, hogy szó szerint kapj a pofádba. Jó kurva édesanyádnak játszd az áldozatot. Ebből értenek, de az igazság az, hogy valahol csak röhögni lehet az ilyen kis pöffeszkedőkön.

Egy ponton ők is tudták, hogy elbaszták. Nem lett volna szabad ilyen indulatoknak elszabadulnia, és még inkább kellett egy bűnbak. Leírni is nevetséges: ezek mind arany szívesbocsok, akik párbeszéd, meg összeborulnak, csak én vagyok ‘agresszív’ blabla. Ezek…ezek…hagyjuk is, abszurd. Ugyanolyan abszurd, mint az, hogy “higgadt” párbeszédet lehet folytatni a lincselő csürhével, trollokkal, fizetett ügynökökkel, és meggyőzni őket olyan dologról, amik ellentétesek az érdekeikkel. Csak mert egy poliészterblúzt viselő nő magyaráz lassan szóóótaaagolva ‘higgadtan’. Kováts Eszter von FES. Bohócnak a cirkuszban nincsenek ilyen abszurd szövegei, mint “meggyőzni őket higgadt párbeszéddel”. A párbeszéd diskurzív- vagyis az ideológia szintje, ami semmit nem ér, ha nem tapad érzés hozzá. Funkciója a színjátéknak: átmoralizáli, tehát érzéssel feltölteni diskurzust (ideológiát), ha már lelkesedést nem tudnak adni.

A fontos az, hogy affektív kapcsolatokon át áll össze a hálózat: olyan emberek kerülnek ebbe bele, akiknek maguktól igényük volt erre. Mikroszinten terep hatalmat megélni, makroszinten intézményi kapcsolatokat átrendező ágens. A birodalmi gépezet, vagy a piramis, az alján frusztrált balekokkal, akiket illúzióval fizetnek ki, és akik számára ez egy ponton túl öngerjesztő folyamat, mert nekik nincs kiút.

Nagyon fontos adat hiányzik: nem tudom ők hogyan élték meg, sajnos nem tudok velük interjúzni (nem akarnak). Amint korábban írtam, az biztos, hogy a Milgram kísérlet nagy részben okozott ptsd-t annak aki nem pszichopata.
A közösségi média emberkísérlet: azt lehet látni, hogy a tekintélyelvűek pszichotikus állapotba kerülnek tőle, lehet sejteni a társadalmi hatásait, de én valószínűsítem, hogy a Milgram kísérlethez hasonlóan a kegyetlenkedők szívják meg a legjobban, mármint hosszú távon. Okkal mondtam, hogy nem állok bosszút, nincs olyan szerencséjük. A legnagyobb büntetés, hogy most saját kútfőből kéne egyszerre morálisan, és egyszerre kreatívan viselkedni, vagyis kitalálni hogyan adnak értelmet ennek a tapasztaltnak, hogyan integrálják az életükbe. Csürhébe verődve kegyetlenkedtünk, minden gátlás nélkül, ostobán és élvezettel. Áh, mi sem történt… ...ja, de. Mit csináljunk, adjuk elő a hattyú halála áldozati műsort, esetleg laaasaaan szóóóótagolva mély hangon parancsolgassunk, vagy forduljunk más tekintélyszemélyekhez? Hagyjátok, teljesen felesleges. Jobban ismerem ezeket a rituálékat mint ti.

 Soha nem lesz integritásuk. Soha nem fognak tudni etikus életet élni. Hogyan bízzon az ilyen ember saját magában? Másokat felhasználva akarták leleplezni a saját aljasságukat, és közben ezt az aljasságot teregették ki a világ elé, és élték újra meg. Ezért akartak annyira kitaposni belőlem bocsánatkérést, kellett a bűnbak. Ne is álmodozzatok róla.

7, Helyre rakni őket

Ez a gonoszság -a hálózat, az emergens gonoszsága- ZSENIÁLIS. A blogom szereplői nem azok. Nagyon nem. EZ A GONOSZSÁG TÚL ZSENIÁLIS EZEKHEZ AZ EMBEREKHEZ. Ezek egyszerűen buták, balekok ilyen gonosznak lenni. Nem tudatosan teszik, okkal hívom szörnypofának, bábnak őket. Van aki bábmesternek képzeli magát, de nem irányít semmit, csak más pozícióból, más stratégiákkal manipulál. Affektív szinen kapcsolódik a hálózat, és affektív logikák irányítják. Vannak hierarchiák: van aki karriert tud építeni, és pénzt keresni. 
A többséget önfelnagyítással fizetik ki, ezt megírtam tudományosan is.

Arra a következtetésre jutottam, hogy az alap baj az, hogy NEM TUDJÁK A HELYÜKET.
Őszintén nem érdekel mennyire pc ezt mondani. Az igazság az, hogy a tekintélyelvűek okkal tekintélyelvűek: azért kell nekik a külső kontroll mert ha magukba néznek nincs bennük semmi, csak zagyvaság, gyűlölet és irigység.
Nem tudnak irányítani, sem új dolgokat létrehozni, tehát szükségből követnek másokat. Ha ők mondják meg mi merre, akkor parancsolgatás lesz, büntetés, fegyelmezés. Nem tudnak mást, mint a büntető-fegyelmező atyafigurát előadni, magyarán blöffölni, és mivel semmi nincs a póz mögött minden autonóm ember fenyegetés számukra.
Mivel nem képesek többre, a saját szolgalelkűségüket kérik számon máson. Nagyra pöffeszkedve magukat korlátolt ostobaságokat parancsolgatnak. Valódi tekintélyük nincs, mert a saját életük se tudják irányítani. Blöffölnek, az önfelnagyítás szokásos (lásd a régi posztok) techinkáival, és ezért kellene őket szó nélkül követni, mert minden spontán interakció a leleplezéssel fenyegeti őket. Ezek az emberek vágyják a hatalmat (ami nekik mások feletti hatalmat jelent, nem saját cselekvőképességet), de teljesen alkalmatlanok bármilyen felelősségre, mivel a saját életük sem tudják irányítani. A kontrollmániájukkal mindent átmérgezmek maguk körül. Nem értik a technikai hierarchiákat: aki szervez, irányít, létrehoz valamit azért csinálja, mert ez ezek a készségei éppen neki vannak. Nem azért, mert másoknál bármivel jobb ember.

Régen is voltak szélhámosok, kalandorok, kalandornők, mindig legyeskedtek a hatalom körül, aztán kiutasították őket az udvarból. De olyat, hogy ezek akarjanak összefogva erkölcsi statáriumot játszani, ráadásul a vérszomjas lincselő csürhe élvezetétől kísérve, a biohatalmi lobbikkal a hátuk mögött! Tehát a csalók nem hatalom körül sertepertélnek, a hatalomgyakorlás eszközei. Közben, mint emberek, mint saját maguk, nem tényezők, és egyébként (ha nem pszichopaták) gyávák, és mind, mind tehetségtelen.

A személyes sztorim vége az volt, hogy felismertem én parancsolok nekik. Ezek a parancsból értenek. Hiába kértem, hogy segítsenek, soha nem segítettek, hiába érveltem, hiába törekedtem mindenkinek jó megoldásra, csak átvertek. Ha bármi gyengeséget éreztek ugrottak kegyetlenkedni, csak éppen olyan ostobák voltak, hogy az igazi erőt nem ismerték fel, a képmutatást és nem a kitartást gondolták önuralmomnak. Közben nekem van ami nekik nincs. Itt engem követtek, és én mozgatok energiákat, nekik volt rám szükségük nem fordítva, rajtam múlt és nem rajtuk. Képmutatóan, magukat biztonságban érezve higgadtságról papoltak, miközben én hoztam jó döntéseket stressz alatt. Engem üldöztek, és ezzel követtek - én jelölöm ki mi merre. Igen, itt én parancsolok. A tekintélyszemélyt keresitek? Én vagyok az. Ezek az emberek eredendően mások mint én. Csak a saját kereteik között tudnak gondolkozni és cselekedni, tehát be kell őket csicskítani.. ...áh, csicskák voltak ezek mindig. Én néztem őket többe mint amik. Amikor én beszélek mind befogja, és amióta elkezdtem beszélni be is fogják, nagyon helyesen. Ugyan mit tudnának mondani?

Mint mondtam egy rókáért éveket adnak (falkavadászat, illegális), és vannak országok ahol már bűncselekmény lett volna a Genderfészek. A mobbing ellenes törvényt tartom az egyetlen megoldásnak. Az edukáció annyit ér, hogy Mérő Vera promózza. Azt hiszi előremegy, és kimosakodja magát, közben csak lejáratja az edukációt, hála istennek. Tudják, hogy elbaszták, persze. Ennyire még ők sem ostobák.

A végére gyors összefoglaló, avagy tuti tippjeim a hálózatokon alapuló új erőszakformák ellen:

Elrontani az élvezetüket, tudatni velük a helyüket. Ne játszd el a szerepet amit szánnak neked, nincs párbeszéd, leplezd le őket. Üss oda ahol fáj nekik: a groteszk önfelnagyításuk. HALLGASS SAJÁT MAGADRA. Részletesebben itt.

Kis kitekintés a végére, pár link (mondtam, vázlatos poszt):

A közösségi média logikája a totális kihasználás (gyakorlatban ezt is jelenti, hogy média és test között elmosódik a határ) https://cimlap.blog.hu/#bloghu/marketingmorzsak/2021/11/24/bizarr_fordulatot_vett_a_tiktokon_kozvetitett_tragedia

Peter Thiel, a facebook első külső befektetője szó szerint egy vámpír: https://www.vanityfair.com/news/2016/08/peter-thiel-wants-to-inject-himself-with-young-peoples-blood

Ugyanazok a szektás dinamikák a vegánok között mint amiket én leírtam: https://www.womenshealthmag.com/food/a32211871/vegan-influencers-who-quit/ “It felt like I was targeted by cult because I stepped out of line.”

https://www.vice.com/en/article/j5ymak/rawvana-vegan-youtube-influencers-quit-veganism

“Time has taught me so much,” she says. “I’ve learned to listen to my body and make the decisions that are right for me and for my health. I’m not here to tell you what to do.”- Akkor lett vége a szektás pokolnak amikor végre saját magára, a saját érzéseire hallgatott.

UPDATE: korunk horrorja, avagy a legjobbat felejtettem ki! Hogyan jutsz el oda, hogy KÉT HIÉNA szedje szét a házadat?

"At least half-a-dozen other dens have been reported close to the city centre. The authorities had to act again when a female hyena built a den in a drainpipe in a densely populated neighbourhood called Shiro Meada right behind the US embassy. She gave birth to two cubs there. She was eventually shot in January, and Stephen took the month-old cubs home.
They are now living on the bed in his spare room. They are called Screamer and Stylo, and they are ugly-looking creatures. They destroy the mattress, the curtains, the cupboards - everything. "They have no sense that they're not still in a drainpipe," Stephen complains. They emit piercing high-pitched screams. They have to be fed fat-enriched milk three times a day with a bottle, the last time at midnight. For all that, says Stephen, "they're quite cute in their own little way".

https://www.bbc.com/news/magazine-26294631