Patakfalvi-Czirják Ágnes MEGRÉSZEGÜLT A VÉRSZAGTÓL
és olyan sokkolóan viselkedett, hogy idáig tartott rendesen megírni ezt a posztot. Miért kellett egyáltalán rendesen megírni? Mert adott folyamatok vezettek ide. Nem baleset volt, hanem logikus kifejlete adott folyamatoknak.
A cancel culture összetett jelenség: kiterjesztett Milgram-kísérlet. Feltétele a kollektivizmus és konstruktivista ideológia. Egy csoportpszichózis. Hálózatosodott, új(onnan előkerült) erőszakforma. A kulcs a tekintélyelvűség és az én tézisem, hogy rájuk hat a csoportpszichózis. A közösségből akkor lesz csürhe, ha elveszik az egyéniség, és vele az ember belső tartását adó morális mérce, és a világban eligazodni segítő empátia (ami valójában egy érzékszerv, együttérzés). Tekintélyelvűekből csak csürhe lehet. Lásd a korábbi posztokat a blogon.
A legtekintélyelvűbb ismerősömmel, a Patakfalvival való viszonyom kronologikusan leírva alább, oda eljutva hogyan lett belőle cancelelő. Feltárja a jelenség lényegi mozgatórugóit.
Úgy találkoztunk, hogy gyakornoknak jelentkezett egy projektbe. Aztán eladta magát alkotársnak, és Bogyó Virág (akit gyakorlatilag ‘megörököltem’) mindenáron alkotótárssá akarta tenni. Patakfalvi az a fajta ember, aki nem viseli el a különvéleményt, az ambivalenciát, de közben folyamatosan pitiáner konfliktusokat generál maga
körül. Először egy Kinga nevű lányt szemelt ki, és olyanokat mondogatott oda nekem, hogy "milyen hangosan ropogtatja a zöldséget" "lefogadom már megint színházi próbája van", aztán amikor megmondtam neki, hogy hagyja ezt abba, első dolga volt Virágot ellenem hangolni. Nem játszom el, hogy objektívnek akarjam magam beállítani azzal, hogy jót is, és rosszat is mondok a Virágról, mert nem érdekelnek az ilyen játszmák, és mert semmi jót nem tudok, és nem is akarok róla mondani. Hataloméhes és aljas. Itt részletesen ‘a művészetéről’. Ami a 'közös munka' során ment az valami elviselhetetlen volt. Amikor egy asztalnál ültünk a bécsi kurátorokkal (beszélni én beszéltem, mert én tudok rendesen németül és angolul, illetve mert az ötlet az enyém volt, és a koncepciót is én találtam ki), a Virág egy kézmozdulattal intette csendre a bécsi gyakornokot, a Patakfalvi pedig kacarászott. Égett a pofámon a bőr, hogy odaül egy asztalhoz művészt játszani, és már tahó egy gyakornokkal. Az egész kontrolldrámák sorozata volt, például a Patakfalvi egy napig keresett rajtam egy kulcsot, amit aztán a szemem előtt elővett a táskájából, majd az arcomba vihogva bocsánatot kért. Egy ponton ki kellett egy teret üríteni, és amikor lepakoltam egy asztalról, az ő táskáját is letettem a földre. Ezért úgy ordított velem, hogy egy idegen odajött megkérdezni, hogy mi a baj. Annyira kínos volt a jelenet, hogy én magyaráztam ki a Patakfalvit valami teljesen képtelen dologgal. Feleslegesen oda kellett menni valahova reggel hétkor, mert egyszerűbb volt feleslegesen odamenni valahova reggel hétkor, mint a Patakfalvi egy újabb idegrohamát elviselni. Hisztériázva ordított velem az installáció előtt állva, hogy "te ebbe mit tettél bele", azt várva, hogy majd én csúszva-mászva fogok azért könyörögni és magyarázkodni, hogy ő megtűrjön engem.
Ahogy a mobbing szakértő Janice Harper idéz a rhesus majmok viselkedéséről:
"The lowest-ranking females in the group, in fact, will be the individuals who immediately attack the newcomer and who continue to harass her for days, or weeks, or months, long after everyone else has gotten tired of it. this is because they can finally have somebody they can dominate and finally have the chance to express their aggression and frustration the have repressed in a life spent at the bottom of the hierarchy."
(A másik két lányt semmiben nem hibáztatom. Végig korrektek és professzionálisak voltak. Nem tudhatták ennek a jelenetnek a kontextusát.) Fegyelmezni humorral. Szarkazmus és alázás. Nyilvánvalóan élvezik. Ellenem fordulnak, amint nélülük akarok valamivel lefotózkodni, ami az én ötletem volt. Az egyetlen ember aki nélkül ez nem valósult volna meg én voltam, és ezért rögtön tudtani akarták velem a helyem. A legnagyobb poén a szelfi- mennyire leszartam ahogy áskálódtak ellenem.
Azt hittem, ha kivárom a végét konfliktus és a bosszújuk nélkül megszabadulok tőlük, de volt egy nagy csavar. Rámszállt a woke csőcselék, és elkezdtek cancelelni, lásd itt.
Patakfalvi-Czirják Ágnes akkor részegült meg a vérszagtól. Egy ponton felhívott, hogy mit fognak most őróla gondolni, én őt “szarba rángattam”, és vállaljak felelősséget. Az egy dolog, hogy használja az ún barátait, de ez legalább titkolni kéne. Az ő dicsősége az számomra morális parancs kellett volna legyen. Lelkiismeret furdalást kellett volna éreznem, ha nem teljesítem a parancsait, ha nem neki tetszően élek, érzek, gondolkozok. Nem csak az uram és parancsolóm, AZ ISTENEM. Kegyet osztott- képes volt kijelenteni, hogy “Nem vagy elromolva, és szeretve vagy”. Mintha a pápa osztogatna kegyet a szegénynegyedben. Vagy a google translator. A cancelelők teljesen kiforgatották a magyar nyelvet, hogy minél leereszkedőbbek legyenek, itt példák. Kioktatott mit kéne éreznem és hogyan. Nem csak az életem, a tudatom akarta kontrollálni. Bogyó Virág, akit felbujtott ellenem, pedig adta alá a lovat. Azt várták tőlem, hogy a saját tudatom és a saját életem kontrolljáért higgadt párbeszédet folytassak Facebook kommentekben. Sok cancel sztorit ismerek, de ilyet, hogy órabérben beidomíttatni valakit tűrni és kussolni, ilyet még nem hallottam. Valaki erre azt mondta, hogy "mind rape". Hangsúlyozom, hogy mindeközben ők szervezték Bogyó Virággal az alkalmat, amikor nyilvánosan kiületttek volna a trollcsürhe vezéreivel és tagjaival. Nem balhé, nyilvános kivégzés. Többször próbálták megszervezni, és közben szemforgatva papoltak higgadtságról. Képesek voltak felhívni egy közeli barátom (egyvalakiről tudok) a paranccsal, hogy küldön el pszichológushoz beidomíttatni tűrni és kussolni, aki persze közölte velük, hogy ne adjanak se neki, se nekem parancsokat. Ez nem gonoszkodás. Ez szadizmus és vérszomj. Sarokba akartak szorítani, elhallgattatni, megbüntetni ha megvédem magam, saját magam ellen fordítani, mindezt becsomagolva aggodalmaskodásba és kioktatásba. Részletesen itt
Aztán volt még egy nagy csavar. A Bóné Ferenc gyilkosság, ami cáfolja, hogy ebben az esetben determinisztikus a közösségi média. Patakfalvi közösségi média nélkül is behozott az életembe valakit, aki megfojtotta a barátnőjét. Miközben az én barátaim sleppnek nevezte és ellenem akarta fordítani, egy baráti társaság tagjaként házibulikba járkált vele, és falazott valakinek aki tényleg erőszakos cselekmények sorozatát követte el a barátnői ellen, és végül megfojtotta az exét. Hála istennek saját magamra hallgattam, és elkerültem a Bónét.
Patakfalvi szó szerint be akart idomíttatni tűrni és kussolni, és aztán többször szervezte az alkalmat, ahol szó szerint pszichiátriáról ki-be járkáló elmebetegeket uszított volna rám, aztán behozott az életembe egy gyilkost, és utána, hogy áldozatot fabrikáljon saját magából, amikor mások a környezet felelősségét feszegették a gyilkosságban, még megfenyegette saját magát az én még meg sem vásárolt vadászfegyveremmel. Egy gyilkosság áldozatához hasonlította saját magát mert szerepel ezen a blogon (úgynevezett "zaklatás", és mivel nekem van engedélyem vadászfegyverre, én vagyok a fegyveres zaklató). Aki nem hiszi el, itt az egész dokumentálva. Ha jóindulatúak vagyunk, veszélybe sodorta az életemet, ha nem feltételezünk róla jóindulatot (nyilvánvalóan semmi jóindulata nem volt) akkor az életemre tört. Ez az igazság. És az is, hogy ezért kollektíven felelős a közeg ahol ez történt.
Nagyon tág kontextus- Milleniálok pofára esése. A történelemnek nincs vége. Nincs progresszió, tehát történhet ilyen. Amikor tényleg megérted mi a mimézis. Nekem egy gyilkosság kellett hozzá. Életem legparább sztorija. Saját magamból indultam ki, és lényegileg nem értettem ezeket az embereket. Ők se engem, ha azt képzelték, hogy bármi is mennek azzal, ha lassan, szótagolva parancsolgatnak.
Patakfalvi motivációi reprezentálva (első megszólaló):
Prémium kontent a videó, ahogy a nyomorát projektálná, hogy te, a néző érezd magad rosszul és sajnáld. Közben annyira túljátssza, hogy csak azt mutatja meg, hogy mennyire inkompetens. Tizenx éven át eltartotta egy állam(állami pénzt is kapó intézmények), aminek nem az állampolgára, hogy írjon egy phd-t a székely zászlóról, amiben olyan szintű közhelyek vannak, hogy már a házakon is kint a zászló, bejön a politika az életünkbe, meg az ünnepeken az ünnepi zászlót tűzik ki, hétköznapokon a hétköznapit. Ezt kiadta könyvnek egy politikai alapítvány (aminek a nimbuszát féltve Patakfalvi is részt vett egy, az alapítványt is érintő plágium sorozat elkenésében) és van bőr a pofáján áldozatnak beállítani magát és még többet követelni.
Miért viseltem el?
Egyfelől mert belezsarolt a környezetem. A végsőkig volt tabusítva az agresszió, például kioktattak, hogy a verbális agresszió elkövetése (értsd: káromkodás) bűn. A végsőkig volt a negatív vélemény is tabusítva, vagyis halálos bűn volt hülye picsáknak nevezi hülye picsákat. Pedig hülye picsák igenis léteznek, sőt. A démon neve hülye picsa. Innen jön az iszonyatos passzív agresszió, a kéztördelve mocskolódás, a legsunyibb formái a gyűlöletnek. Amikor kimondtam, hogy nem mindenki művész, ‘véletlenül’ megetették az ebédem egy kutyával. Igazából megvédhettem volna magam, mert el nem hittem soha egy percig sem ezeket a zsigerig álságos játékszabályokat. Másfelől leszartam, ahogy a fenti szelfi is bizonyítja. Nem érte meg, túl sok erőfeszítés lett volna. Nem ismertem ezt a fajta gonoszságot, és nem számítottam arra, hogy a közösségi médiában, illetve összefonódva vele a hálózatosodott kollektivitás hogyan pszichotizálja az ilyen embereket. Ami miatt megérte, hogy kreatívan azt csináltam amit akartam. Nem szólt bele abba ami fontos volt nekem.
A szűkebb kontextus a közeg amiben ez megtörtént. A közeg felelőssége egyfelől abban nyilvánult meg, hogy extrémül mentegették Patakfalvit. Ment az, hogy ‘őt is meg kell érteni’, ami azt jelentette, hogy szemforgatva elviselni. Tizenx évig volt ez a műsor. Bogyó Virággal együtt bőven a képességeiken és a tehetségükön felül részesültek az erőforrásokból, és sok ember közös erőforrásai kellettek ahhoz, hogy eljátsszák ők eredetiek és alkotó emberek. Azt hittük nagyvonalúak vagyunk, pedig terheket raktunk rájuk. Nem tudtak többnek lenni, és még többet kellett elvenniük. A folyamatos kompenzálás, projektálás, bűntudatkeltés kellett a lényeg elfedéséhez, vagyis, hogy parazita módban működnek. A logikus vége a másik ember teljes elfogyasztása. Kannibalizmus, emberáldozat. Az antik mágia szerint a fekete mágia alapja az irigység. Két módon lehet ellene védekezni: nyitott tenyér, vagyis add oda amit van. A másik a fascium, a fallosz, vagyis lófaszt a pofájukba. Aki azt mondta, hogy ha megdobnak kővel dobd vissza kenyérrel belehalt. Tényleg mártír lett. Szóval lófaszt a pofájukba. A ‘ne kelts irigységet’ ritka egy gyomorforgató ‘bölcsesség’. A szektás áldozatkultuszon kívül ezt nem is merészeli senki. Menj már el egy sportversenyre és oszd az észt, hogy ne kelts irigységet. Totális abszurdként tőlem várták el, hogy bűntudatom legyen mások irigysége miatt. Mintha másokhoz igazodva kellene élnem az életem, ha ők nem tudnak több lenni, én érezzem magam rosszul amiért nem vagyok kevesebb. Magamból kellett volna kiirtanom, ami igazán szép és különleges bennem, és azzá tesz aki vagyok, és ami mellett frusztrált picsák még inkább átérzik, hogy frusztrált picsák. A környezet feltőkésített imposztorokat mint a Bogyó Virág és Patakfalvi (balekságból és érdekből), és egy ponton túl nem tudták elvenni mástól azt, amit saját magukban kellett volna megtalálni. Az öntudatot nem lehet elvenni mástól, és szerintem kiirtani sem lehet igazán valakiből, csak az életkedvet elvenni. Ez volt az abúzus gyökere. Én a kreativitás és a szerzőiség megosztásával magamból adtam, és soha nem lett volna szabad. Még többet akartak belőlem. Mivel az én készségeimre és tudásomra volt szükség az ő felnagyított énképük fenntartásához, a lényemet akarták kontrollálni.
A Bóné gyilkosság a legextrémebb példa, de emblematikus Zsurzsán Anita feltőkésítése is. Olyan szintű plágium sorozatról van szó, hogy valaki egy konferencián 20 percet felolvasott a google books-ról, és egy teljes rovatát távolították el mert gyakorlatilag angolról volt magyarra fordítva. Akik megpróbálták az egészet szőnyeg alá söpörni (incl Patakfalvi, a fene a nimbuszába) valahol azok is Zsurzsán Aniták voltak (csak átfogalmazzák a szövegeik), lásd a videó, és a sztori részletesen. Addig a pontig mentgettem a helyzetet, hogy csak pár szociopata játszmázik velem, onnantól világos volt, hogy az egész közeg módszeresen a szociopátiára, és mások kihasználására épül. Akik az egészet el akarták kenni nem a Zsurzsánt féltették, hanem a hálózataikat, és a hálózatokkal összefonódva saját magukat. A plágium is a másokból élésről szól. Mást (Zsurzsánt) az együttműködéséért kutatóvá avatni, tehát önfelnagyítással kifizetni, és ehhez mások, a plagizált emberek munkáját felhasználni. Én ezen a ponton szálltam az egészből ki.
Amikor megkerestem az ebben részt vett embereket adatot felvenni, írtak egy levelet az akkori munkahelyemre, ami persze a blogomon kötött ki (itt és itt). A módszertani megfontolások nyilvánvalóan nem érdeklik őket, azt is benézték, hogy milyen támogatásból írtam autoetnográfiát, de ha nem nézték volna be, akkor se lett volna semmi. Annyira sírni valóan inkompetensek, hogy bármelyik plázázó kiscsaj tehetségesebb szarkavaró, és bármelyik shein kuponokkal seftelő influencert nagyobb intellektusnak tartom mint bárkit annak a levélnek az aláírói közül. Annyira inkompetensek, hogy véletlenül még segítették is a munkám. Nekem az a levél tökéletes adat a tekintélyelvűségről. A leggyomorforgatóbb, hogy előtte évekig papoltak a párbeszédről. Ha nem közhelyekeket, vagy megrendelésre antiorbánista propagandát gyártó imposztorok lennének, tudnának érdemben reagálni. Elvesztik a kapcsolatot a valósággal (pszichotizálódnak), hatalmaskodnak, és mivel valójában semmi hatalmuk, nem tudnak a hatalmaskodásuk következményeivel mit kezdeni. Dekonstruálni valójában csak reprezentációt lehet, részletesen ideológiáról itt.
A közeg felelőssége másfelől abban nyilvánult meg, hogy az önfelnagyítás hálózatosodott. A ponerological networks, ha valaki nem ismerné ezt a zseniális klasszikust.
A fentebb linkelt levél egyik írója Kiss Viktor egyszer (kb öt éve) teljesen komolyan elkezdte nekem magyarázni, hogy mivel a blogommal “nagyon mélyre ástam magam” majd öt év, mire én megfelelek “a baloldaliaknak”. Mintha enélkül a szó szerint a saját orráig nem látó ember nélkül nem tudnám a saját életem irányítani. Ha tényleg öt éven át felelősséggel tartozna az életemért be lenne szarva. Aludni nem tudta a stressztől. Ha valaha bármi felelőssége lett volna és tudná miről beszél, egyáltalán képes lenne felfogni miről van szó, nem pedig az MSZP pártházból képzelné magát a szálakat hátulról húzogató stratégiai géniusznak, vagyis manipulálna és blöffölne. A hálózatok az önfelnagyítás terepe, és a liberális nyilvánosság szabályait terjesztik ki. Top down, felülről nyilvánosságok és bele szereplők. A hálózataikkal van összefonódva a felnagyított önkép, ezért a saját felnagyított énképükön keresztül résztvevők védelmeznek hálózatot és ideológiát is. Kiss Viktor valahol ugyanazt képzelte mint a szadeszt megjárt ‘civilek’ (polgárasszonyok? de jóindulatú voltam régebben), hogy más emberek bábok, amiket joguk van irányítani. Annyi, hogy máshogy képzelték el a nyilvánosságokat és a szereplőket, amik felett nekik kiskirályként joguk van diszponálni. A banyáknak a ‘higgadt párbeszéd’ (képmutatás és pöffeszkedés keveréke), a Kiss Viktor fantazmagóriája az értelmiségi párt, ahol mindeki ugyanazt mondja 3 évig. Szerintem annyira lényegileg nem értik a szabad akaratot, mint ahogy én nem értettem a mimézist. Amit intelligenciának képzeltek az pedig csak kombinálás volt, az elmejátékaik a világra projektálva, mint ahogy összemossák az előírót és a leírót. Az intergritást vették el a hálózatok, és az objektivitás ellen voltak. A ‘baloldal’ vagy semmit nem jelent (naivan ezt hittem régebben, és ezért nem is foglalkoztam vele), vagy ezeket a hálózatokat.
Egy klasszikust idézve: " the Left, a distinct occult entity, or egregore invoked to focus and camouflage an individual’s desire for power, or status, or sex, but whose own power is augmented the more frequently it is summoned. Ultimately it is the Left which wields power, not individual Leftists: they summon the Left to feel powerful, but this power remains with the Left... ....Accordingly anything, or anyone, with potential to clear the mind, or to strengthen the will, of individual Leftists, and thus potentially provoke their defection, will be smeared, and anything (or anyone) that reinforces their confusion and slavishness will be praised. Physical exercise, yoga, and family formation (or maintaining non-Left connections) are strongly discouraged, while drug abuse, prostitution, etc are encouraged. Insane lunatics or spineless careerists are praised as important thinkers and artists or experts, while apostates and anti-cult critics are cancelled, as a spectacle of deterrence, to disincentivize other Leftists from getting any ideas."
Pontosan ezt jelentette a baloldal, az önfelnagyítás és hatalomgyakorlás szektás, vagy inkább bűmszövetkezetes platformját.
Ez a működésmód lényegileg ellene van tudománynak és kultúrának. Mennyire abszurd, hogy attól lesz igaz valami, hogy másokat meggyőznek, hogy igaznak fogadják el. Azért igaz valami, mert igaz. Ez tautológia, és tényleg. Valami önmagában igaz, vagy nem igaz. Ennél egy abszurdabb van, hogy attól igaz valami, hogy valahogyan mondja valaki. Még csak nem is attól, hogy ki mondja, hanem ki mondja komolyabban véve saját magát, vagyis ki folytat ‘higgadtabban’ párbeszédet. Ahogy Weber mondta, az arany középút ahol elveszik a tudomány (majd megkeresem a pontos idézetet). Ugyanígy a kreativitás nem workshopok terméke, sőt, a workshop formátum ellene van az igazi kreativitásnak. Az igazi kreativitásra való képesség vagy sajátja egy adott embernek, vagy nem. Nem kell mindenkinek tetszenie, nem kell hasznosnak lennie, szabad és igazi. Jön valahonnan, olyan szférákból ahova azok az emberek akiknek a művészet ‘kulturális tőke’ soha nem érnek fel. Viszont az én ostobaságom közösségi volt. A ‘mindenki művész’ Joseph Beuys ostobasága, aki valójában konfabulálta a saját mítoszát. Ez volt valójában a részvételi művészet misztériuma, hogy mindenki lehessen művész, és akkor majd nem bántják a művészeket. Nem ostobaság, zseniális ötlet volt, de ostobaság volt nem időben abbahagyni. Részletesen a témáról itt
Ilyen hálózatok a kontextus Patakfalvi gonoszságához. Nem csak elhitte, hogy a ponerological network-oknek kell megfelelni, és azt is, hogy objektíven bármi hatalmuk van bárki felett, de erőszakkal akarta rámkényszeríteni ezt a megfelelést, tehát az ő nevükben cselekedett. Ezzel elveszett a felelősség. Képes volt kioktatni, hogy "tudni kell mikor szabad beszélni, mikor kell
hallgatni". Nincs undorítóbb a gyáva ember erőszakosságánál. A cseléd és a zsarnok ugyanannak a spektrumnak a két pólusa. Hatalmat valójában soha nem szerzett, az én kiszolgáltatottságom illúziójával élt vissza, és elhitte a blöfföt, hogy a hálózatoknak bármi valós hatalma van. A fájdalom okozás, vagyis a szadizmus amin keresztül tehetségtelen és erőforrások nélküli ember is megélhet hatalmat és kontrollt.
Cancelelés ott történik ahol a képességek és a lehetőségek közötti szakadék van, a lehetőségek javára. Azok lesznek a cancelelők, akik kevesek a saját életükhöz. Mindig, mindig a hiányból fakad. Önfelnagyítás a másik lekicsinylésével. Okkal Mérő Vera az emblematikus figurája, az ún. író, kutató, publicista, akinek minden megnyilvánulásából egyszerre árad az ostobaság, a képmutatás, a gőg és a frusztráció.
A sikertelen költő, Néró felgyújtotta Rómát, mert megtehette. A Bóné volt baratnője belehalt. Az imposztorok életveszélyesek. Néró példájából kiindulva: ha megtehetik, megteszik. Baloldali logika szerint mindenképpen felelős a közeg, de szerintem is. Ahogy a saját újságjuk írja: "volt barátnői, ahogy a megölt Molnár Beáta is, „sziporkázó, rendkívüli,
intelligens” nők voltak, akiknek sarokba szorításában, megalázásában a
férfi örömet lelhetett". Egyszer, sok sok éve éjszaka összefutottam a Patakfalvival és társaságával. Nem emlékszem Boné Ferenc ott volt-e. Szerintem nem, de nem
100%. Körben ültek és egymás gyalázták, de így ugratva, jófejkedve.
Szerintem ezt nevezi a pick up artist slang negging-nek. Ezek az emberek
így éltek. Szívták egymás vérét, és mindenki mást is igyekeztek lehúzni
a saját poklukba. Az a gyilkosság is adott folyamatok kiteljesedése volt. Mivel a hálózatok logikája felerősödött és felgyorsult közösségi médián, 2 nappal később a Patakfalvi, a szó szerint a volt pártházban a diktátor asztalához odapöffeszkedett, énekelve beszélve mézesmázokodó cseléd azt próbálta a saját javára fordítani, hogy a haverja meggyilkolta a barátnőjét. Közben a szart @-al írva, mert azt elégszer elmondták neki, hogy rendes ember szépen beszél, de azt nem, hogy rendes ember nem nyerészkedik a baráti körében történt tragédián. Ez nyilvánvaló - már annak akinek van belső morális mércéje vagy empátiája. Pontosan ugyanazt csinálta amit mindig, vagyis idomult, alakoskodott, felfele nyalt, lefele taposott, az adott helyzetet igyekezett kihasználni, de manipulációk sorozatával elfedve a saját parazita működésmódját.
Ha hülye irigy picsának lehetett volna nevezni, akkor lehet, hogy egy hülye irigy picsa maradt volna. Így nem volt belső gátlása, és külsőleg jött a mimetikus hatás (minden politika). Felbujtották, felhasználták, elhitették vele, hogy ‘minden politika’ és voltak akik mentegették, hogy ‘őt is meg kell érteni’. Máshol ezt a fajta pszichózist úgy hívták volna, hogy vámpír vagy wetiko. A vámpírkastély. Emberevő, hullarabló, vérivó. A végső kiteljesedése a másik emberből élésnek. Egyes (különb kultúrájú) természeti népeknél egy ilyen után hónapokig böjtölt mindenki, és felégették a táborhelyet.
Aki ezek után úgy tesz, mintha mi sem történt volna, és leül workshopozni ezzel a bandával az nem naiv vagy balek, az életveszélyesen ostoba.
MI A VÉGE? HOGYAN TOVÁBB?
A legnagyobb csavar az igazság persze. Én is érdekből viseltem el ezeket a hálózatokat, csak éppen én nem hatalmat akartam, hanem egy adott fajta professzionális működésmódot. Nem akartam én senkit megmenteni, csak saját magam az akadémiai elefántcsonttoronytól, galériák, múzeumok zárt világától. Nem érdekelt soha a hatalom, és nem is fogtam fel, hogy ezek tényleg azt képzelik magukról, hogy amit csinálnak politika, vagy bárkinek joguk van bármit megparancsolni. Szerintem ezt lényegileg nem értették, mint ahogy én sem az ő hatalomvágyukat. A blogom szereplői többségét az utcán nem ismerném fel és egyáltalán nem érdekelnek. Ami miatt foglalkoznom kellett az egésszel, hogy NINCS VISSZAÚT, mert végül nekem lett igazam - tényleg az a művészet (egy fajta) jövője ahogy én elképzeltem, tehát lényegében hálózatosodott, direktben társadalmi téttel bír. Csak éppen ez lett belőle. A blogomon leírt hálózatokban nem is lehetett volna más. A hálózatosodással jöttek az új, vagy eddig nagyon marginális erőszakformák, mint a cancelelés, mobbing, hogy még rendes magyar szó sincs rá.
Bosszút állni én senkin nem fogok, mert jót tennék velük. Nem mentem fel őket, és nem intézem el helyettük. Oldják meg, saját erőforrásból. Nem az én feladatom kitalálni helyettük, hogy mi lesz. A blogom szereplőinek megüzentem, hogy bármelyik meglát, meghunyászkodva lesüti a szemét, és mint ahogy hátulról és sunyin fúrtak, szó nélkül sunnyog el hátuk. Így is tesznek, nagyon helyesen. Óriási mázlijuk van, hogy ennyivel megúszták, és tudják. A fő uszítóknak azt mondtam volna 5 éve, hogy menjenek el az országból és mindent töröljenek le, de már felesleges. Nekik nincs visszaút, és tényleg a legnagyobb büntetés a saját életük. A szimbólumaként annak ami undorító az internetben, saját maguk paródiájaként kell leélni az életüket, és ezt maguknak köszönhetik.
A lényeg - mindenki más mit csináljon? Intézmények hozzanak belső szabályzatot, hogy nincs lincselés, cancel, mobbing. Legyen törvény. Pár tanács: a reaktív agressziót, és általánosságban az agressziót tabusítani életveszélyes. Mindenki úgy szabaduljon meg mérgező emberektől ahogy tud, és senkinek semmi joga mások konfliktusaiban döntőbírót játszani. Aki el akarja venni a kontrollt az életed felett, az végső soron az életedre tör. Aki el akarja venni a kontrollt a tudatod felett, az egy zsarnok. Úgy védd meg magad tőle ahogy tudod. A gonoszság metaforája a pók- behálózni valakit életellenes. Meneküljön mindenki a hataloméhes szektákból és hálózatokból, és vágjon el minden irigy embert az életéből. Eddig max undorítóak és idegesítőek voltak, a hálózatok korában életveszélyesek, és potenciálisan közveszélyesek. Ha bárki online lincselést lát, kommenteljen oda, hogy azonnal fogjátok be a pofátokat bazmeg. Bármiről is van szó. Korunkban van ez a fajta tömegpszichózis (például a covid alatt történtek nagy része), és meg kell tanulni ellenállni és határt húzni.
